Fontos tesztet teljesített a Nasa SLS rakétája, amivel Amerika egy lépéssel közelebb került a Holdra való visszatéréshez.

ewzivyyveaaiwyt.jpg

A NASA Űrhajó rendszerének (SLS - Space Launch System) központi fokozatát meghajtó négy Aerojet Rocketdyne RS-25 rakéta-motor március 18-án másodszor is begyújtották. Ez volt a Core Stage Green Run sorozat 8. tesztje. Ezúttal a négy motor teljesítette a teljes repülés szimulációját.

"Ez egy hatalmas mérföldkő a világ jelenleg legnagyobb, és legerősebb rakétájával, hiszen csak ez hiányzott a teljes SLS hardver összeszeléséhez, a NASA Kennedy Űrközpontjában az Artemis I küldetés előkészítése érdekében" - mondta Eileen P. Drake, az Aerojet Rocketdyne vezér-igazgatója. "Az SLS-t kifejezetten a Holdra való visszatéréshez, és a későbbiekben onnan induló távolabbi emberes küldetésekhez tervezték.

ezgif-6-0ba4515de0db.gif

A Green Run teszt alkalmával a jármű 65 méteres fokozatát end-to-end rendszer próbának tették ki feltöltve kriogén folyékony oxigénnel, és hidrogénnel. A négy Aerojet Rocketdyne RS-25 motor 499 másodpercig működött ami alatt a mérnököknek módjuk volt kipróbálni a hajtóművek irányítását, tolóerő szabályozását.
ewm1s2swyaajuwp.jpeg

A fokozaton most teszt utáni ellenőrzéseket kell elvégezni, mielőtt elindulhatna NASA floridai Kennedy Űrközpontjába az első repülés előkészítéséhez, ahol már a két szilárd hajtóanyagú gyorsító fokozatok végszerelését végzik. Az Artemis I során az SLS rakéta a NASA Orion kutatójárművét egy Holdat megkerülő küldetésre indítja várhatóan 2021 második felében.

artemis1_mission-map_2019.jpg