A kínai V-2

Hogyan indult a Kínai rakéta program

Ma már közismert, hogy a második világháború után lényegében a zsákmányolt német V-2 rakétatechnológia, és a német mérnökök tudása indította be a szovjet és az amerikai űr- és rakétaprogramot. Az viszont már sokkal kevésbé ismert, hogy közvetett módon ugyanez a harci eszköz és technológiai örökség fektette le a kínai ballisztikus rakéta-fejlesztés alapjait is. Ennek a különös láncolatnak az első kézzelfogható eredménye a Dong Feng-1 vagy DF-1 volt, amely katonai kódnevén „1059” néven futott. Ez a rakéta a szovjet R-2 NATO-kódján SS-2 „Sibling” kínai másolata volt, az R-2 pedig egyenes ágon a német V-2 egyfokozatú, folyékony hajtóanyagú ballisztikus rakéta szovjetek által továbbfejlesztett változataként született meg. Bár a DF-1 Kína legelső hazai gyártású ballisztikus rakétájaként vonult be a történelembe, a tényleges hadrendbe állításáig végül soha nem jutott el.

Fejlesztéstörténet és a program vezetése

Az első kínai ballisztikus rakéta fejlesztése 1958 augusztusában kezdődött meg az 5. Akadémián. A teljes kínai rakéta- és nukleáris program politikai és katonai főigazgatója Nie Rongzhen marsall volt, aki miniszterelnök-helyettesként és a Honvédelmi Tudományos és Technológiai Bizottság elnökeként irányította a munkát. A program szakmai és tudományos vezetését az 5. Akadémia igazgatójaként az a Qian Xuesen (Hsue-shen Tsien) látta el, akit az USA deportált Kínába, és akinek kalandos, az amerikai JPL-től a kínai sivatagig tartó életútjáról, illetve a V-2 tanulmányozása során szerzett tapasztalatairól A férfi akit az USA deportált így Kínat juttatta az űrbe című bejegyzésben már alaposabban feldolgoztam.

Honnan, és mit jelent a Dong Feng elnevezés

A kínai katonai rakéta- és hordozórakéták neveit mind Mao elnök verseiből vagy idézeteiből vették, a számok pedig a különböző típusokat jelölik. Mao elnök 1958-ban, a Kommunista és Munkáspártok Moszkvai Értekezletén elmondott beszédében így fogalmazott:

„Úgy vélem, a nemzetközi helyzet új fordulóponthoz érkezett. Jelenleg két szélvihar uralkodik a világon: a keleti szél és a nyugati szél. Létezik egy kínai közmondás: »Vagy a keleti szél kerekedik felül a nyugati szélen, vagy a nyugati szél kerekedik felül a keleti szélen.« Meggyőződésem, hogy a jelenlegi helyzetre az a jellemző, hogy a keleti szél kerekedik felül a nyugati szélen – vagyis a szocializmus erői abszolút fölényben vannak a kapitalizmus erőivel szemben.”

Ebből eredően a kínai vezetés a legelső föld-föld rakétáikat „DF vagy 东风” - Dongfeng / Keleti Szél névre keresztelte.

project 1059

Kezdetben két projekt futott párhuzamosan az Akadémián: az R-2 visszafejlesztésével, vagyis reverse engineering eljárással készülő „1059”-es, valamint egy már lényegesen fejlettebb, Dong Feng-1 nevű közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta (MRBM). Hamar nyilvánvalóvá vált azonban, hogy egy ilyen közepes hatótávolságú fegyver megalkotása messze meghaladja a tapasztalatlan kínai mérnökök akkori technikai képességeit. Az eredeti Dong Feng–1 projektet így törölték, a nevet pedig később egyszerűen átruházták a folyamatban lévő „1059”-es rakétára.

A szovjet segítség és a geopolitikai háttér

Egy 1957-es megállapodás értelmében a Szovjetunió beleegyezett, hogy átadja az R–2 rövid hatótávolságú ballisztikus rakéta technológiáját Kínának. Az 1949-ben rendszeresített R-2 jelentős technikai előnyökkel rendelkezett elődjéhez, az R-1-hez képest, amely még a német V-2 közvetlen, módosítás nélküli másolata volt. Az R-2 már nagyobb hatótávolsággal és hasznos teherrel büszkélkedhetett, de még mindig nem hordozhatott atomfegyvert, és az 590 kilométeres hatótávolsága sem volt elegendő ahhoz, hogy a kínai szárazföldről indítva elérje az Egyesült Államok japán katonai bázisait.

Az R-2 egy feljavított R-1 volt

Ekkorra a Szovjetunió már sikeresen tesztelte a hatalmas, 8000 kilométeres hatótávolságú R-7 interkontinentális ballisztikus rakétát, amellyel pályára állították a világ első műholdját, a Szputnyik-1-et is. Moszkva viszont elvi és stratégiai okokból csak olyan fegyver-technológiák átadását engedélyezte Pekingnek, amelyeket a saját haderejében már elavultnak tekintett és kivont az aktív szolgálatból.

Szovjet R-2

A Szovjetunió végül 1957 decemberében két R-2-es rakétát és a hozzájuk tartozó földi kiszolgáló berendezéseket szállította le vasúton Kínának. A teljes technológia átadás 1958 folyamán zajlott le, ami további hat rakétát, valamint elképesztő mennyiségű, több mint tízezer kötetnyi tervrajzot és tervezési dokumentációt foglalt magában. 1958 augusztusában szovjet tanácsadók érkeztek Kínába, hogy irányítsák a rakétafejlesztést, valamint a kutatás-fejlesztési és tesztlétesítmények felépítését. Szintén szovjet felügyelet mellett kezdődött meg egy titkos rakétakísérleti lőtér építése az északnyugat-kínai Góbi sivatagban.

R2

A kínai rakétaprogram 1958 és 1959 között óriási bővülésen ment keresztül. Az 5. Akadémia több mint 3000 hivatásos katonatisztet és műszaki szakembert, valamint az ország minden tájáról több ezer friss diplomást fogadott. Emellett több ezer leszerelt katonát is a programba vezényeltek, a kutatás-fejlesztési létesítmények építésén pedig több mint 15 000 katonai és polgári munkás dolgozott megállás nélkül.

Az „1059”-es rakéta mérnöki fejlesztése egy kis repülőgép-javító üzemben, a 211-es gyárban zajlott Peking déli külvárosában. A munka számtalan technikai akadályba ütközött, beleértve a szükséges alapanyagok és speciális gépek hiányát. E problémák a munkaerő teljes tapasztalatlanságával párosulva a projekt korai szakaszában a legyártott alkatrészek rendkívül gyenge minőségét eredményezték.

A helyzetet tovább rontotta Peking és Moszkva viszonyának gyors elhidegülése, ami miatt késtek a Szovjetunióból ígért különleges ötvözetek, gumik, elektronikai alkatrészek és a folyékony oxigén hajtóanyag. Emiatt a kínai mérnökök kénytelenek voltak rohamtempóban hazai előállítású alternatívákat keresni a hiányzó nyersanyagokra.

Beijing múzeumban látható fennmaradt DF-1

A rakétafejlesztésre a Kínán belüli politikai porond is rányomta a bélyegét. A Mao Ce-tung kínai vezető által 1958-ban indított, a gyors iparosítást és társadalmi átalakulást célzó elhibázott kampány, a „nagy ugrás” katasztrofális gazdasági csapást és országos éhínséget hozott. Még az 5. Akadémia mérnökei is súlyos alultápláltságtól szenvedtek, így Nie Rongzhen marsallnak személyesen kellett közbelépnie, hogy a rakétaprogram munkatársai kiemelt katonai élelmiszerfejadagot kaphassanak a túléléshez és a munka folytatásához.

A szovjetek távozása és a sikeres tesztek

1959 elejére az „1059” fejlesztése már jelentős csúszásban volt az eredetileg 1959 októberére tervezett első tesztkilövéshez képest. Emiatt szerkezeti módosításokat eszközöltek a szervezetben, kineveztek egy főkonstruktőrt a különböző résztvevők közötti munka koordinálására, az első éles rakétateszt időpontját pedig egy teljes évvel elhalasztották 1960 végére.

1960 nyarára a Moszkva és Peking közötti ideológiai viták már nyílt vádaskodásokká fajultak. A szovjet vezetés augusztusban úgy döntött, hogy teljesen felfüggeszti a nukleáris és rakétatechnológia átadását, és azonnali hatállyal visszahívja a kínai fegyverprogramon dolgozó összes szovjet tanácsadót. A hirtelen jött szakítás és a támogatás megvonása okozta sokk ellenére Kína büszkeségből és kényszerből is önállóan folytatta a rakéta fejlesztését.

 

Az utolsó kritikus technológiai akadályt augusztus végén győzték le, amikor egy kínai gyárban végre sikerült a rakéta-hajtóanyagként megkövetelt, nagy tisztaságú folyékony oxigént előállítani. 1960. szeptember 10-én az Északnyugati Rakétakísérleti Lőtéren, a 20-as bázison sikeresen teszteltek egy még szovjet gyártmányú, de már teljesen kínai üzemanyaggal feltöltött R–2-es rakétát. Ugyanezen év október 17-én a kínai gyártású, folyékony hajtóanyagú hajtómű is sikeresen teljesítette a 90 másodperces földi égéstesztet.

Három kínai gyártású „1059”-es rakétát, két harci verziót és egy telemetriai mérőrakétát ,1960. október 19-én szállítottak ki a sivatagi lőtérre. November 5-én, helyi idő szerint reggel 9-kor sikeresen indították az első hazai „1059”-est, és a rakéta harci része hajszálpontosan eltalálta az 550 kilométerre lévő kijelölt célterületet. Ezt követően december 6-án és 16-án újabb két sikeres tesztet hajtottak végre, amivel a projekt fejlesztési szakasza hivatalosan és sikeresen lezárult.

DF-1

Mennyiben volt a DF–1 a német V–2 másolata?

Ha technológiai szempontból vizsgáljuk, a DF–1-et leginkább a V-2 „unokájának” nevezhetjük. Nem volt közvetlen másolat, de szerkezetileg és működési elvében szorosan a német mérnöki alapokra épült. Megőrizte a V–2 alapvető aerodinamikai formáját, a hengeres törzset a négy jellegzetes fari trapézstabilizátorral, valamint az alkohol-folyékony oxigén alapú rakétahajtómű-technológiát.

DF-1 és az R-2 összehasonlítása 

Ugyanakkor a szovjet mérnökök módosításai, amelyeket a kínaiak egy az egyben átvettek, messze a V–2 szintje fölé emelték a konstrukciót. Míg a német V–2 alkohol-víz keveréket használt, addig a DF-1 már kilencvenkét százalékosra sűrített etanolt, ami lényegesen nagyobb hatásfokot biztosított. A hatótávolsága 320 kilométerről 590 kilométerre, vagyis majdnem a duplájára nőtt. A legfontosabb szerkezeti különbséget az jelentette, hogy a belső, különálló üzemanyagtartályok helyett integrált, önhordó tartályokat alkalmaztak, ami radikálisan csökkentette a rakéta üres tömegét. Emellett a V-2 fixen beépített robbanófejével szemben a DF-1 már leválasztható harci résszel rendelkezett, ami javította a pontosságot a légkörbe való visszatéréskor. Az irányítást is modernizálták, a tiszta inerciális gyroszkópos rendszert rádióhullámos pályakorrekcióval egészítették ki.

Miért nem került rendszeresítésre a rakéta?

Bár a Góbi sivatagban végrehajtott tesztek hibátlanul sikerültek, a DF-1-et Kína soha nem állította tényleges hadrendbe, és sorozatgyártásra sem került sor. Ennek legfőbb oka az volt, hogy mire a kínai ipar nagy nehezen képes lett legyártani, a fegyver technológiailag már teljesen elavult.

DF-1 már külön álló harci résszel 

A rakétát eredetileg egyetlen hagyományos, nagy rombolóerejű harci rész hordozására tervezték, bár éles harci fejet végül soha nem fejlesztettek ki hozzá, atomfegyver hordozására viszont a súly- és méretkorlátok miatt teljesen alkalmatlan volt. Egy 590 kilométeres hatótávolságú, pontatlan, hagyományos robbanófejes rakéta katonai értéke a hidegháború korában már elenyésző volt. Ráadásul a rádió-korrekciós irányítórendszer miatt hatalmas, fix antennarendszereket kellett telepíteni az indítóállás mindkét oldalán, ami a harctéren rendkívül sebezhetővé és könnyen megsemmisíthetővé tette volna a kilövőállomásokat.

Góbi sivatagban végzett tesz

A DF-1 igazi értéke így nem a harctéri alkalmazhatóságában, hanem a technológiai ugródeszka szerepében rejlett. A projekt elsődleges célja a tanulás és a tapasztalatszerzés volt. Arra szolgált, hogy a semmiből verbuvált kínai ipar és mérnöki gárda a gyakorlatban sajátítsa el a rakétagyártás abszolút alapjait: a speciális kohászatot, a precíziós alkatrészgyártást, a tiszta folyékony üzemanyag előállítását és az inerciális navigációt. Amint ez a technológiai alapozás sikeresen lezajlott, a kínai vezetés nem pazarolt több erőforrást az elavult típusra, hanem azonnal továbblépett a már teljesen hazai tervezésű, sokkal nagyobb hatótávolságú és már nukleáris kapacitású Dong Feng–2 (DF–2) rakéta fejlesztésére.

Műszeres orr rész A rakéta teszteléséhez

Kialakítás és műszaki adatok

A DF-1 egy 17,7 méter hosszú és 1,65 méter átmérőjű, monumentális, egyfokozatú rakéta volt, amelynek indítótömege teljesen feltöltve elérte a 20 500 kilogrammot. A szerkezet igazi lelke az az 5D62 típusú, folyékony hajtóanyagú rakétahajtómű volt, amely tengerszinten körülbelül 372,7 kilonewton (azaz 372 700 newton) tolóerőt produkált, 214 másodperces fajlagos impulzus mellett. Ez az erőforrás pontosan 90 másodperces égésidővel rendelkezett, a kifejlesztésén pedig az 5. Akadémia Folyékony Hajtóanyagú Rakétahajtómű Intézete, a 211-es gyár és a Shenyang Liming gyár mérnökei közösen dolgoztak. A monstrum szárazföldi mozgatását egy nehéz teherautóval vontatott, kerekes utánfutóval oldották meg, amely rafinált módon nemcsak szállítóeszközként, hanem a kilövés során magaként az indítóállványként is szolgált.

Dong Feng kínai rakéta család 

Bár a rakéta végül nem került hadrendbe, és csendben kikopott a történelemből, a belőle nyert tapasztalat felbecsülhetetlennek bizonyult. Lényegében német V-2-es technológia közvetett lemásolása némi szovjet mérnöki közreműködésével adta meg Kínának azt a technológiai kezdőlökést, amellyel alig néhány évtized alatt a világ egyik vezető űr- és katonai hatalmává nőtte ki magát.

Forrás;

 Ha érdekesnek találtad az Kínai V-2 történetét, oszd meg, hogy mások is megismerhessék. Véleményed, észrevételeit pedig jöhetnek kommentben, de már lehetőség van Facebookon is bekövetni az oldalt. Köszönöm a Figyelmet!