72 évvel ezelőtt, 1954. június 25-én Wernher von Braun és csapata egy olyan javaslatot tett le az asztalra, amely alapjaiban változtathatta volna meg az űrverseny történetét. Miközben a legtöbben még a jövő technológiáiról álmodoztak, a német származású rakétamérnök és munkatársai egy jóval pragmatikusabb kérdést tettek fel: miért várnának éveket egy új hordozórakéta kifejlesztésére, ha a már rendelkezésre álló technológiával akár azonnal pályára állíthatnának egy műholdat?

A terv a Project Orbiter nevet kapta. Az elképzelés lényege az volt, hogy a hadsereg megbízható Redstone ballisztikus rakétáját több kisebb szilárd hajtóanyagú fokozattal egészítik ki, így egy kisebb műholdat Föld körüli pályára állíthatnak. A mérnökök szerint az Egyesült Államok akár már 1956-ban megelőzhette volna a Szovjetuniót a műholdversenyben.

Arról, hogy hogyan kaptak vezető szerepet a német mérnökök az amerikai rakéta programban a Nácik V-2-es rakétájának amerikai tesztjei című bejegyzésben már foglalkoztam.

Washington azonban más utat választott. Eisenhower elnök és tanácsadói nem szerették volna, hogy az első amerikai műholdindítás egy katonai rakétaprogramhoz kötődjön. A Von Braun által javasolt megoldás ugyanis a hadsereg Redstone ballisztikus rakétájára épült, ezért túlzottan katonai jellegűnek tartották.

A döntéshozók inkább a haditengerészet Vanguard-programját támogatták, amelyet tudományos és civil kezdeményezésként kívántak bemutatni a világnak. Ennek következtében a Project Orbiter terveit félretették, noha a szükséges technológia nagy része már rendelkezésre állt.

A helyzet 1957. október 4-én változott meg gyökeresen, amikor a Szovjetunió sikeresen pályára állította a Szputnyik-1 műholdat. Az Egyesült Államokat váratlanul érte a szovjet siker, amely komoly presztízsveszteséget okozott. A helyzetet tovább rontotta, hogy néhány hónappal később a nagy reményekkel indított Vanguard rakéta az első indítási kísérlet során a televíziós kamerák előtt felrobbant. Ekkor Washingtonnak már nem maradt sok választása: elővették Von Braun korábban elutasított terveit, és engedélyt adtak a program folytatására

Redstone rakéta 

Wernher von Braun az űrrepülésekhez propagált Redstone hordozórakétát javította fel több lépcsőben. Előbb létrehozta a Jupiter-C (más források szerint Juno) nevű háromfokozatú hordozóeszközt: meghosszabbította a Redstone-nál használt üzemanyagtartályokat – lényegében az első fokozatot –, ezzel több üzemanyagot és hosszabb égésidőt biztosítva, valamint Sergeant néven kisebb, szilárd hajtóanyagú fokozatokat épített rá. Második fokozatként 11, harmadikként 3, végül végfokozatként 1 Sergeant rakéta szolgált. Az így négy fokozatúvá épített Jupiter-C rakéta, vagy másképpen Juno lett végül az, amely papíron alkalmasnak látszott egy minimális tömegű kis tárgy pályára szállítására. A sietség tapintható volt, von Braun és csapata mindössze 84 nappal a Szputnyik repülése és az Eisenhower-parancs után kész volt a startra.

A módosított Redstone, immár Juno I néven, 1958. január 31-én sikeresen pályára állította az Explorer-1 műholdat, az Egyesült Államok első műholdját.

Bár Amerika elveszítette az elsőségért folyó versenyt, az Explorer-1 tudományos szempontból többet adott a világnak, mint puszta presztízst. A fedélzeti műszerek fedezték fel a Földet körülvevő sugárzási övezeteket, a ma Van Allen-övekként ismert régiókat.

 ***

Ha érdekesnek találtad az űrverseny  indulásáról szóló történetet, oszd meg, hogy mások is megismerhessék. Véleményed, észrevételeit pedig jöhetnek kommentben, de már lehetőség van Facebookon is bekövetni az oldalt. Köszönöm a Figyelmet!