Rakétaindítás a fotós szemszögéből
Egy orosz hivatásos fotós élménybeszámoló jellegű fotóriportjában mutatja meg, milyen is egy kazahsztáni rakéta-indítás.
Marina Lystesva: Amit most látni fogtok talán még senki sem mutatott be ilyen módon, nevezetesen a Bajkonur kozmodrom hivatásos fotósainak munkáját, a fényképezőgép másik oldaláról.
Volt szerencsém két Szojúz rakéta indításon részt venni, és olyan anyagokat gyűjtöttem össze, amelyek reményeim szerint nemcsak a szakmabeliek szűk rétegét érdekli majd.
Minden indításra általában egy tudósító utazik egy kiadványtól vagy fotóügynökségtől, ezért óriási a felelőssége, ugyanis a rakéta indításnál csak egy esélye van elkészíteni a legjobb felvételeket.
A rövid esemény miatt a fotósok több kamerával is készülnek, és különböző pontokon, helyszíneken helyezik el azokat, hogy a lehető legtöbb felvételt készíthessék az adott idő alatt. Az átlag öt, de vannak akik több kamerát is használnak. Először én csak hármat vittem, aztán a következő alkalomra már én is már ötöt.
Az, hogy mennyit nyom az egész csomag külön téma, mert ugye minden kamerának van objektívje és állványa vagy rödzítő bilincse, valamint kezelőpanelje (nem mindenkinek). Egyszer láttam egy "csóri" fotóst legalább 30 kg-os felszereléssel poggyász ellenőrzés közben.
Van, akinek hét vagy több kamerát is sikerül kihelyeznie.
Bajkonurban a legtöbb fotózási pont jól ismert az űrhajózás iránt érdeklődők körében. Természetesen ott a klasszikus megfigyelő "terasz", ahonnan a "Videósok" (tévécsatornák tudósítói), szakemberek, űrhajósok rokonai és űrturisták figyelik az indítást.
A rakéta ebből a pontból fotózva:
De a többség szeretne valami különlegeset is adni az olvasóinak, hogy ne csak egy legyen a tömegből. Néhány évvel ezelőtt, amikor a technológia fejlettsége olyan szintre emelkedett, hogy lehetővé vált a visszaszámlálás beállítása a kamerákon, egyre többen helyezték el azokat közvetlenül az indítópaddal szembe, mindössze 200 méterre a rakétától. Azért szeretném tisztázni, hogy a képnek készítésekor a fotós 2 km távolságra van, és a kamera önműköddő üzemmódban, előre beprogramozottan működik.
A tucatnyi fotós néhány órával az indulás előtt állítja fel kameráit az indítópad előtt.
Kazahsztánban a nyári indításokat meglepően magas hőmérséklet jellemzi, ezért a kamerákat, amennyire csak lehetséges fóliába vagy valami fényvisszaverőbe csomagolják, a túlmelegedés ellen.
+35 fok az árnyékban, a Canon 1DX + 16-35 becsomagolva.
Dimitrij Lovetsky maga építette fényképezőgépe védőtokját.
Az állványok eldőlésének megakadályozása érdekében nehéz kövekkel megrakott táskákat kötnek azokra.
2 órával a kezdés előtt.
Ajánlom megfigyelni a bal oldali zöld követ - az egyik rendszeresen visszatérő fotós festette be a "kövét", hiszen hiány van a nagy kövekből, ezért a megjelölés, azért egy teljes csomag kis követ is felhasznál még a rögzítéshez.
Sokan kérdezték, hogyan lehet kiszámolni az időt, beállítani a visszaszámlálást a távirányítón, hogy egy adott pillanatban jól működjön - pont abban a percben, amikor az indítás megtörténik...
Ez relatív egyszerű. Annak köszönhetően, hogy az indítást percre pontosan meghatározott időpontban hajtják végre, a helyszíni pontos időt beállítva, a program kiszámítja, hogy hány óra-perc van hátra a startig. Ezután már csak be kell állítani ezeket a számokat a távirányítón, csatlakoztatni a fényképezőgéphez, és persze nem elfelejteni megnyomni a "start" gombot.
A rutinosak a kezdés előtti néhány másodpercre állítják az időzítőt, én pedig két perccel korábbra, nem igazán bízva a rendszerben. De minden jól működött, kivéve egy alkalmat.
Az indítás után az első dolog, hogy mindenki rohan megnézni mi történt, működött-e a kamera. Izgalmas pillanat.
3 perc alatt 905 képkockát lőtt el a gép ...
Éjszaka volt egy érdekes pillanat, amikor a rakéta felállítása során, a rácsos támogató torony felemelésekor. Ez általában napközben történik, de olyan szél fújt, hogy szinte azonnal felemelték a karokat is.
Ezzel a szépséggel, mint kiderült szerencsém volt.
A földi nyomkövető radarok közelében hagyott kamera rögzített képe. Az expozíció itt körülbelül 4 perc, valakinek persze sikerült belesétálnia egy elemlámpával a képbe, mielőtt a rakéta elindult.
Az ügynökségi fotósok egyik legkedveltebb pontja Bajkonúrban egy földhalom, amely fél kilométerre fekszik a megfigyelő ponttól.
A kerítésre is kerülnek még a megmarad kamerákból.
Saját kezűleg is lövünk a megmaradt gépekkel.
Nekem korábban még azt tanácsolták, hogy először, csak "szemmel" nézzem a kilövést. A hatás természetesen elképesztő ... Az első élő indítás hihetetlenül lélegzetelállító.
Másodszor nyár elején, még reggel volt napkelte előtt.
Egyes kamerákat, a világító oszlopok lábaihoz rögzítik, bilincs és kellő mennyiségű ragasztó szalaggal a lehető legszorosabban.
Általában a széles látószögű lencsékkel szerelt kamerák kerülnek ide.
Mint megtudtam, több fotós is végzett magaslati hegymászó, az ehhez tartozó tanusítványokkal, és engedélyt kaptak, hogy a toronyra mászáshoz.
Bill Ingals, a NASA fotósának még mindig maradtak állványai.
Ilyen a látvány a reflektor toronyból:
Dimitrij Lovetsky mozgásérzékelős kamerákat is kihelyezett a térség állatainak lencsevégre kapásához.
mexikói kazah jerboa, tudja hogyan kell pózolni.
A start után a fotósok a lehető leghamarabb elkezdik még a helyszínen elküldeni a képeiket az ügynökségeknek. Korábban nem volt internet ezen a területen, és műholdas wi-fi-t kellett telepíteni, ami rettenetesen drága és lassú volt. Ezen a képen öt adó-vevő is látható.
Bill képeket küld a NASA-nak, a nap éppen felkelt.
A nap már magasabban jár, ami megnehezíti a kép szerkesztését a monitoron; improvizált kabátokat kell használni árnyékoláshoz.
A rakéta kilövése után nem sokkal a fényképek már a címlapon vannak, és a tudosításokban megjelenő hírekben, később pedig az újságokban.
Boldog Kozmonautika Napot mindenkinek!