Állítólag 20 millió dollárt fizetett az űrben töltött nyolc napért.

Tito 2001. április 28-án indult az űrbe az orosz Szojúz fedélzetén, miután a NASA elutasította többszöri megkeresését azzal az indokkal, hogy nem képzett űrhajós.

A repülésének még tizedik évfordulóján Dennis Tito a BBC World-nek adott interjút, vissza emlékezve a történelmi útra.

Dennis Tito:

Egyáltalán nem féltem, csak nagyon izgatott voltam, ahogy a legénység többi tagja is.

Amikor az űrben voltunk, semmi másra nem gondoltunk, csak a küldetés sikerére.

 Az indításkor eufórikus érzés kerített hatalmába, hogy végre eljött a nap.

 Nem egy űrsikló volt a Szojúz, hanem űrkapszula; szó szerint könyöktől könyökig voltunk bepaszírozva.

 Megkezdődött a visszaszámlálás, és minden másodperces terv szerint haladt. 

A beszállás elotti utolsó búcsú. Fotó: Roscosmos

 Kicsit meglepődtem az indításkor, mert sokkal keményebb útra számítottam, ezzel szemben alig éreztem valamit és nem is nagyon hallottam belőle sokat.

 Amikor korábban megtekintettem egy kilövést, a hajtóművek dübörgő hangja mérföldekről is hatalmas erővel letaglózott.

De ebből semmit sem hallottunk az űrhajón belül.

"Olyan mint repülni" Dennis Tito Fotó: NASA

Amikor felemelkedtünk és a jármű elkezdett érdemben gyorsulni, csak a G-erő fokozatos növekedését éreztem.

 Nyolc perc és 50 másodperc múlva megtapasztaltam milyen érzés is a 3G-ről a súlytalanság, amikor leállnak a hajtóművek- az egész repülés leglátványosabb pillanata volt.

 A hajtómű kiégésekor fellépő súlytalanságban, hirtelen a kabinban rögzített ceruzák lebegni kezdenek.

 Aztán jobbra nézve, az ablakon át megláttam az űr feketeségét, láttam a Földet és a Föld görbületét. A látványa lélegzetelállító volt.

 Az előtt, és azóta sem éreztem azt az eufórikus érzést, ami abban a pillanatban elöntött.

 Számomra ez egy 40 éves cél beteljesülése volt. Az életem egyik fő célját értem el abban a pillanatban. 

 Amikor végre kibújhattunk az űrruhából, lebeghettünk és megtapasztalhattuk a súlytalanságot.

Fotó: NASA

 Ez valóban egy semmihez nem hasonlítható rendkívüli élmény, amit nincs mód a Földön megtapasztalni. 

 Csodálatos élmény volt; a súlytalanságban lebegés érzése egyszerűen hihetetlen. A mozgás könnyű, és nagyon gyorsan megszokható.

 Amikor végül a Nemzetközi Űrállomáson voltunk, még szabadabban mozoghattam, az egyik helyről óvatosan a másik helyre úszhatott az ember. 

Olyan volt, mint a repülés, felettébb szórakoztató!

 Két napig tartott az út a Föld körül keringve, mire utolértük az állomást.

 Akkor hárman voltak a fedélzeten akik körülbelül két hónapja voltak a hosszú távú legénység részeként fent, így nem sok embert láttak ez idő alatt, és tárt karokkal fogadtak minket.

 Sokkal jobb kilátásunk volt a Földre a Nemzetközi Űrállomásról.

A padlón volt az állomás Földre néző ablaka, amin szinte végig a földet néztem.

 Aztán volt néhány kémlelő nyílás a modul oldalán amiken keresztül láthattam a Föld körvonalát. 

 Az időm nagy részét videózással, nézelődéssel, és opera hallgatással töltöttem, és csak élveztem a pillanatot.

 A képek mai napig élénken élnek az emlékezetemben. Azóta is felidézem minden nap!

 Nagyon gyorsan ment az idő, a legkiábrándítóbb dolog az volt, hogy összesen csak nyolc napot tölthettem az űrben, és vissza kellett térnem a Földre.

 Boldogan maradtam volna fent hónapokig!

 Számomra nagyon kevés átmenetet igényelt az átállás az űrrepülésről a Földre.

 48 órán belül már visszatértem a futáshoz - futottam is pár mérföldet.

 Ami a NASA-t illeti, nagyon fájó érzés volt, hogy a repülés nem velük jött létre. De talán némileg érthető, hiszen ez volt az első valóban privát űrrepülés.

 És azt gondolom, hogy ennek az első számú oka, hogy magánember voltam; a másik pedig az életkorom.

 Talán volt valami okuk az aggodalomra.

 Remélem, hogy emberek tízezrei tapasztalhatják meg idővel, amit én átéltem, a költségek 5% -ért.

 Hiszem, hogy lesz idő, amikor az űr repülés költsége akár egymillió dollár is lehet.

 Egy millió dollár is nyilvánvalóan sok pénz, de sok milliomos él a világon akiket ismerek, akik az utolsó fillérjüket is rááldoznák az űrutazás megtapasztalására. 

 Gyakran gondoltam arra, hogy ha elköltöttem volna minden pénzem is, akkor legfeljebb életem végéig társadalom-biztosításból élnék, de még mindig boldog lennék mert megvalósítottam amit mindig is szerettem volna elérni.

A teljesség érzetét - amitől kezdve minden bónusz. Az elmúlt 10 évben minden csak ráadás volt.

És azt hiszem emiatt, én vagyok az egyik legboldogabb ember. 

A már 80 éves Titó ma is aktív, és épp Mars misszió szervezésével foglalkozik.

 Forrás: BBC

https://www.bbc.com/news/science-environment-13208329