Köztudott, hogy a Szovjetunió volt az első, amely műholdat, élőlényt és embert juttatott fel az űrbe. Az űrverseny során a Szovjetunió arra törekedett, hogy amikor csak lehetett, megelőzze és felülmúlja Amerikát. Voltak győzelmek és vereségek, de a Szovjetunió összeomlása után felnőtt fiatal generáció keveset tud ezekről.De ne felejtsük el, mit ért el a szovjet űrhajózás...

Első Hold körüli repülés

A "Luna-1" legalább az ötödik kísérlet volt a Szovjetunió részéről a Holdra való leszállásra, a korábbi sikertelen próbálkozásokról szóló titkos információkat "szigorúan titkos" mappákban őrzik.

A modern űrszondákhoz képest a Luna-1 rendkívül kezdetleges volt. Nem rendelkezett saját motorral, és energiaellátása kezdetleges akkumulátorok használatára korlátozódott. A szondán nem voltak kamerák sem. A szonda jelzései három nappal az indítás után már megszűntek.

Az OKB–1 tervezőirodában kifejlesztett és épített E–1 típusú űrszonda.

A stabilizált, nagyjából gömb alakú űrszonda, hasznos tömege 362 kilogramm. Átmérője 90 centiméter, burkolata alumínium és magnézium ötvözete. Külső felületén volt elhelyezve a magnetométer és hat rúdantenna. A gömb belsejében nitrogéngáz segítségével 20 °C-t biztosítottak. Belsejében helyezték el a rádióadót, az akkumulátorokat, a műszerek elektronikus egységeit. Műszerei: belső- és külső hőmérséklet mérő,- kozmikus sugárdetektor,- mikrometeorit-érzékelők,- négy töltöttrészecske-csapda,- magnetométer és Geiger–Müller-számláló.

                       E–1 típusú űrszonda a hordozórakéta harmadik fokozatával egybeépítve

Az űrszondát 1959. január 2. a bajkonuri 1. sz. Indítóállásából egy Luna (8K72) típusú hordozórakétával indították pályára. Január 2-n 119 500 kilométerre a Földtől egy patron segítségével nátriumpára felhőt bocsátott ki a röppálya vizuális mérésének segítésére. A keletkezett felhőt három percen keresztül lehetett megfigyelni. Január 4-n másfél nap alatt, 34 óra alatt közelítette meg a Holdat. A tervek szerint eredetileg a Hold felszínébe kellett volna csapódnia, de a földi irányítórendszer üzemzavara miatt mintegy 5995 kilométerrel elrepült a Hold  mellett. Mivel a sebessége kisebb volt a harmadik kozmikus sebességnél , ezért a Nap első mesterséges bolygója lett 450 napos keringési idővel. A hírkapcsolatot 62 órán keresztül, a Földtől 597 000 kilométerig sikerült fenntartani. A kémiai akkumulátorok kimerülésével az aktív kapcsolat január 5-n megszűnt.

Az első űreszköz, amely lefényképezte a Hold hátoldalát

Az 1959. október 4-én indított Luna-3 volt a harmadik űrhajó, amely sikeresen elérte a Holdat. Az előző két szondával ellentétben a Luna-3 fel volt szerelve kamerával, amellyel képeket lehetett készíteni. A tudósok előtt álló kihívás az volt, hogy a szondával lefényképezzék a Hold hátoldalát, amelyet akkor még soha nem fotóztak le.A szonda tömege 279 kg volt,a hossza 1.3 m a legnagyobb átmérője 1,2 m az űrszonda felületén helyezték el a napelemeket,a műszerezettsége megegyezett a Luna-1 illetve a Luna-2 szondáéval,a panoráma képek készítéséhez egy 200mm a részletgazdag képek készítéséhez pedig egy 500mm objektívvel volt felszerelve a képeket egy szabványos 35 mm de speciális a magas hőmérsékletnek ellenálló filmre készítették.

                                                                        Luna 3

 Az űreszköz csak 40 képet tudott készíteni, amelyeket az űrhajó fedélzetén kellett elkészíteni, előhívni és megszárítani. A fedélzeti elektronsugárcső ezután letapogatta az így előhívott képeket, és az adatokat elektromos jelek formájában továbbították a Földre. A rádióadó olyan gyenge volt, hogy az első képátviteli kísérletek kudarcot vallottak. Miközben a szonda a Hold körül keringett és megközelítette a Földet, 17 gyenge minőségű képet készített.

Ennek ellenére a tudósokat felcsigázta amit a képeken felfedeztek.Mivel a hold hátoldalán hegyek és ismeretlen sötét területek voltak láthatóak.

Az első orbitális repülés egy másik bolygón

Az 1961. február 12-én indított Venyera-1 szovjet űrszondának kemény leszállást kellett volna végrehajtania a Vénuszon. Ez volt a Szovjetunió második kísérlete arra, hogy szondát indítson a Vénuszra. A Venyera-1 leszállóegységnek a szovjet címert is a bolygóra kellett volna szállítania , a Szovjetunió azt remélte, hogy a leszálló kapszula eléri a felszínt, és ezzel a Szovjetunió automatikusan az első országgá válik, amely elérte egy másik bolygó felszínét.

A Venyera-1 egy 643,5 kilogrammos szonda volt, amely egy 1,05 méter átmérőjű hengeres testből állt, amelyet egy kupola koronázott, és összesen 2,035 méter magas volt. Ezt 1,2 standard atmoszférára (120 kPa) nyomás alá helyezték száraz nitrogénnel, belső ventilátorokkal a hő egyenletes eloszlásának fenntartása érdekében. 2 napelemes panel nyúlt ki a hengerből, amelyek egy ezüst-cink akkumulátorokból álló telepet töltöttek. Egy 2 méteres parabolikus dróthálós antennával is rendelkezett, hogy 922,8 MHz-es frekvencián adatokat küldjön a Vénuszról a Földre. Egy 2,4 méteres antennát használtak a rövidhullámú jelek továbbítására a küldetés földközeli szakaszában. A küldetés során a napelemekre szerelt félirányú négypólusú antennák biztosították a Földdel a rutinszerű telemetriai és távvezérlési kapcsolatot a cirkulárisan polarizált deciméteres rádiósávban.

                                                                         Venyera-1

A szonda tudományos műszerekkel volt felszerelve, többek között az antennára erősített fluxuskapu-magnetométerrel, két ioncsapdával a napszél mérésére, mikrometeorit-detektorokkal, valamint Geiger-számláló csövekkel és nátrium-jodid-szcintillátorral a kozmikus sugárzás mérésére. Az egyik napelemhez rögzített műszer a kísérleti bevonatok hőmérsékletét mérte. Infravörös és/vagy ultraibolya sugárzásmérők is tartozhattak hozzá. A kupola tartalmazott egy KDU-414-es hajtóművet, amelyet pályamódosításra használtak. A hőmérséklet szabályozását motoros hőzárókkal oldották meg.

A repülés nagy részében a Venyera-1 forgás stabilizált volt. Ez volt az első űreszköz, amelyet úgy terveztek, hogy középpálya korrekciókat hajtson végre, 3 tengelyes stabilizációs üzemmódba lépve, a Napra és a Canopus csillagra tájolva. Ha elérte volna a Vénuszt, egy másik 3 tengelyes stabilizációs módba lépett volna, a Napra és a Földre tájolva, és először használt volna parabola antennát az adatok továbbítására.

Az indítás és a szondával való első kommunikációs kísérletek sikeresek voltak; és a szonda normális működését jelezték, de a negyedik üzenetváltás öt nap késéssel történt, és az egyik rendszer meghibásodását mutatta. A kapcsolat végül megszakadt, amikor a szonda körülbelül 2 millió kilométerre volt a Földtől. Az űrszonda 100 000 kilométerre sodródott a Vénusztól, és nem tudott adatokat szerezni a pályakorrekcióhoz,A szovjet mérnökök úgy vélték, hogy a Venyera-1 egy napirányú érzékelő túlmelegedése miatt hibázott.

Az első háromszemélyes űrhajó

Az 1964. október 12-én felbocsátott Voszhod-1 (jelentése: napfelkelte) volt az első űrhajó, amely egynél több embert tudott az űrbe juttatni. Bár a Voszhodot a Szovjetunió új űrhajóként jelentette be, valójában annak a Vosztoknak a kissé kipofozott változata volt, amely Jurij Gagarint az űrbe juttatta. Mindazonáltal az amerikaiak számára, ez "lenyűgözően"hangzott.

Az űrhajó legénysége három főből állt.Vlagyimir Mihajlovics Komarov  parancsnok (Szovjet Légierő),Borisz Boriszovics Jegorov orvos és Konsztantyin Petrovics Feoktyisztov fedélzeti mérnök (az űrhajó egyik tervezője) volt.

A szovjet tervezők a Voszhodot nem tartották biztonságosnak. Továbbra is ellenezték a használatát, De a szovjet kormány hajthatatlannak bizonyult és nem halasztotta el az űrrepülést . Mindazonáltal a biztonság szempontjából az űrhajó tervezése számos súlyos hibát tartalmazott.

Először is, az űrhajósokat nem lehetett kimenteni egy indítási hiba esetén, mivel,hogy három embert betudjanak "cipőkanalazni" az űrhajóba minden "elhagyható" tartozékot kiszereltek az űrhajóból, többek között lemondtak a vészhelyzeti mentőrakétáról is.

Másodszor, az űrhajósok a kapszulában annyira szűkösek voltak, hogy nem tudtak űrruhát viselni. Ennek következtében egy nyomáscsökkenés esetén meghaltak volna.

                                                                                                                                           Voszhod-1 belseje

Harmadszor, a két ejtőernyőből és egy fékezőmotorból álló új leszállórendszert csak egyszer tesztelték a repülés előtt.

Végül az űrhajósoknak a repülés előtt diétázniuk kellett, hogy az űrhajósok és a kapszula összsúlya elég alacsony legyen a rakéta indításához.

Mindezen komoly nehézségeket figyelembe véve egyszerűen elképesztő volt, hogy a repülés hibátlanul lement.Sőt mivel a rendszerek tartalékai megfelelőek voltak a legénység annak ellenére ,hogy kis túlzással a szűkös hely miatt mozdulni sem tudtak,arról kezdte győzködni az űrrepülést irányító legendás Koroljovot,hogy az eredetileg egy naposra tervezett küldetést hosszabbítsák meg.Csakhogy éppen ezen a napon váltották le teljesen váratlanul Hruscsovot és ültették a helyére Brezsnyevet és ebben az ingatag politikai helyzetben Koroljov nem akart semmit sem kockáztatni,és így az eredeti terveknek megfelelően fejezték be a repülést,de azért egy egy sejtelmes shakespeare-i idézettel –"több dolgok vannak földön és égen Horatio, semmint bölcselmetek álmodni képes…” tudatta a legénységgel,hogy fordulat állt be a politikai helyzetben.

 Az első sikeres leszállás egy másik bolygón

1970. augusztus 17-én indult a Venyera-7 űrszonda,amelynek felszálló tömege:1180 kg volt  a két szovjet ikerűrszonda egyike. A Vénusz felszínére történő puha leszállás után a szonda egy jeladót telepített , hogy adatokat továbbítson a Földre, ezzel rekordot állítva fel, mint az első sikeres leszállás egy másik bolygón, a Vénusz légkörében való túlélés érdekében a leszállóegységet amely egy 1 méter átmérőjű gömb volt és a tömege elérte 500 kg-t, úgy tervezték ,hogy 180 atmoszféra nyomásnak és 540°C hőmérsékletnek 30 percen keresztül ellenálljon és a leválasztás előtt -8 Celsius-fokra hűtötték.

A "Venyera-7" a tervek szerint belépett a légkörbe, de 29 perccel a felszínre érkezés előtt a fékezőernyő elromlott és elszakadt. Kezdetben azt hitték, hogy a leszállóegység nem bírta ki a becsapódást, de a rögzített jelek későbbi elemzése kimutatta, hogy a szonda a leszállás után 23 percen keresztül továbbította a bolygó felszínéről a hőmérséklet és nyomásméréseket amelyek beigazolták azt a feltételezést,hogy a Vénuszon pokoli körülmények uralkodnak hiszen a szonda 457°C és 474°C közötti hőmérséklet értékeket mért és a földi nyomás közel 100-szorosát rögzítették a műszerek.

 Az első automatizált rendszer a visszaküldött a minták szállítására

A NASA-k az Apolló program révén a Holdra lépő űrhajósok holdfelszíni kőzeteket szállítottak. Mivel a Szovjetuniónak nem sikerült először embert a Holdra juttatnia, elhatározta, hogy egy automatizált űrszondával megelőzi az amerikaiakat, hogy összegyűjtse a holdi talajt és a Földre szállítsa. Az első szovjet űrszonda, a Luna-15 leszállás közben lezuhant. A következő öt kísérlet a Föld közelében a hordozórakétával kapcsolatos problémák miatt kudarcot vallott. A hatodik szovjet szonda, a Luna-16 azonban 1970 szeptember 12-n sikeresen elindult.Az űrszonda összetett elektronikával navigációs berendezéssel,hajtómű rendszerrel,robotizált mechanikával,televíziós kamerával,telekommunikációs berendezésekkel és egy automata fúróval rendelkezett,maga az űrszonda két részből állt egy felszálló/visszatérő és egy leszálló egységből,a leszálló egység többek között üzemanyag tartállyal radarral és dupla leszállási hajtóművel. rendelkezett.A visszatérő egység egy kisebb henger volt lekerekített tetővel és ebben volt a lényeg a hermetikusan lezárt anyagminta tartály.

                                                                                                                                              Luna-16

A Luna-16 útja a terveknek megfelelően zajlott 1970 szeptember 17-n Hold körüli pályára állt itt három napon keresztül vizsgálta a Hold gravitációját, szeptember 20-n megkezdte a leereszkedést e Termékenység-tengerénél és 6 perc alatt végre is hajtotta  a puha landolást.A Luna-16 már ezzel történelmet írt ugyanis ez volt az első olyan landolás amely a sötétben történt mivel a landolás pillanatában ugyanis a Nap már 60 órája "lement" a Hold azon területén.És azonnal munkához is látott a fúró 35 cm mélyre hatolt míg a keményebb kőzet útját nem állta ezt követően kiemelte az anyagmintát és a tartályba helyezte,majd a Luna-16 elindult vissza a földre a visszatérő kapszula végül szeptember 24-én ért földet Kazahsztánban, nyolcvan kilométerre délkeletre Dzsezkazgan városától. Amikor a lezárt konténert felnyitották, a szovjet tudósok 101 gramm holdi földet találtak benne, szemben az Apollo-11 által szállított 22 kilogrammal. A szovjet mintákat alaposan megvizsgálták, és a talajszerkezetet a nedves homokhoz közelinek találták, de ettől függetlenül ez volt az első sikeres visszatérése egy pilóta nélküli leszállóegységnek.

 Az első mesterséges tárgy a Mars felszínén

A "Marsz-2" és a "Marsz-3" iker űrszondákat  amelyeket az NPO Lavocskin fejlesztett ki egy nap különbséggel indították őket 1971 májusában. A Mars körül keringenek, hogy feltérképezzék a felszínét. Ezenfelül ezekről az űrhajókról leszállóegységeket is indítottak volna. A leszállóegység tartalmazott egy Promp M rovert is ami egy 15 méteres kábellel csatlakozott a leszálló egységhez,végül a rovert nem indították el .A szovjet tudósok azt remélték, hogy ezek a leszálló kapszulák lesznek az első ember alkotta objektumok a Mars felszínén.

                                                                      Promp M 

A Marsz-3 keringő egysége:

1. A francia Stereo kísérlet antennája.
2. Irányított antenna
3. A leszálló egység a kúp alakú hővédő pajzzsal
4. Körsugárzó antenna
5. A hőszabályzó rendszer radiátorai
6. Napelemtábla
7. Hajtóanyagtartályok
8. Az automata navigációs rendszer szenzorai
9. Csillagérzékelő
10. Pályamódosító hajtómű
11. Műszertartály

A Marsz-3 lander leszállása

1. A lander leválik a keringő egységről. Utóbbi pályára áll a Mars körül.
2. Pályamódosítás
3. Belépés a Mars ritka légkörébe, a landert hővédő pajzs védi
4. A fékezőernyők leválása, kinyílik a főernyő.
5. Leválik a főernyő
6. A felszín elérése

Az amerikaiak azonban megelőzték a Szovjetuniót, és elsőként érték el a Mars körüli pályát. "A Mariner 9, amely szintén 1971 májusában indult, két héttel korábban érte el a Marsot, és az első űreszköz lett, amely Mars körüli pályára állt. Megérkezésükkor mind az amerikai, mind a szovjet szondák azt tapasztalták, hogy a Marsot egy hatalmas porfüggöny borítja, ami akadályozta az adatgyűjtést.

                                                                                                                                    Marsz-3 leszállóegysége felülről

                                                                                                                            A Mars a Marsz-3 által fotózva

Bár a Marsz 2 leszállóegység lezuhant, a Marsz 3 leszállóegység sikeresen landolt és megkezdte az adatátvitelt. De 20 másodperc után az adás leállt, csak kevés részletességű és gyenge fényviszonyok mellett készült fotók kerültek átvitelre. Valószínűleg a hiba oka egy nagy homokvihar volt a Marson, amely megakadályozta, hogy a szovjet berendezés elkészítse az első tiszta képeket a Mars felszínéről.

Az első afro származású ember az űrben

1980. szeptember 18-án a Szojuz-38 elindult a Szaljut 6 orbitális űrállomásra. Jurij Romanenko szovjet kozmonautával és Arnaldo Tamayo Méndez kubai pilótával a fedélzetén,így Arnaldo Tamayo Méndez lett az első afrikai származású ember, aki az űrbe jutott. Repülése a szovjet Interkozmosz-program része volt, amely lehetővé tette más országok számára, hogy részt vegyenek a szovjet űrrepülésekben.A Szaljut 6-z való dokkolás után Tamayo és Romanenko kísérleteket végeztek, hogy kiderítsék, mi okozza az űradaptációs szindrómát , és talán még gyógymódot is találjanak rá, valamint a szacharóz mikrogravitációban történő kristályosodásával kapcsolatban, a kubai cukoripar érdekében. Az űradaptációs szindróma kísérlet során speciális, állítható cipőt kellett viselnie, amely napi hat órán keresztül terhelte a lábfej boltozatát. Tamayo és Romanenko 124 Föld körüli keringés után (7 nap, 20 óra és 43 perc időtartamban) leszállt Dzhezkazgantól 180 km-e. A leszállás kockázatos volt, mivel éjszaka történt.

                                                                         Szaljut-6

Arnaldo Tamayo Méndez1942. január 29-én született Baracoa-ban, Guantánamo tartományban, afro-kubai származású, szerény családban. Csecsemőként elárvult, 1 éves korában Rafael Tamayo és Esperanza Méndez örökbe fogadták. 13 évesen cipőpucoló és zöldségárusként kezdett dolgozni, később asztalossegédként dolgozott.

A kubai forradalom idején csatlakozott a Fiatal Lázadók Szövetségéhez, a Batista-rezsim ellen tiltakozó csoporthoz, később pedig a Forradalmi Munkás Ifjúsági Brigádokhoz. 1960 decemberében a kubai forradalom után belépett a "Lázadó Hadsereg" Műszaki Intézetbe, ahol elvégezte a repülőgép-technikusok tanfolyamát. Mivel vadászpilóta akart lenni, csatlakozott a Kubai Forradalmi Fegyveres Erőkhöz. 1961 áprilisa és 1962 májusa között Tamayo a Szovjetunióban, a Jijszki Felsőbb Légierő Iskolában elvégezte a MiG-15-l való légi harci tanfolyamot, amely után 19 évesen harci pilótának minősítették.Még ugyanebben az évben, a kubai rakétaválság idején 20 felderítő bevetést repült a Kubai Forradalmi Légi és Légvédelmi Erők Playa Girón dandárjának tagjaként.

1967-ben Tamayo belépett a Kubai Kommunista Pártba, és a következő két évet a kubai erőknél szolgálva töltötte a vietnami háborúban. 1969-ben visszatért, hogy 1971-ig a Forradalmi Fegyveres Erők Maximo Gomez Alapiskolájában tanuljon.

1975-ben a Santa Clara-i repülődandár vezérkari főnökévé nevezték ki, és a következő évben alezredesi rangra léptették elő. 1978-n beválasztották az Interkozmosz-programba, és az oroszországi Csillagvárosba költözött, hogy kozmonautává képezzék ki.
Tamayót 1978. március 1-jén választották ki a Szovjetunió hetedik Interkozmosz-programjába. Az Interkozmosz-programban José López Falcón kubai társa volt. Tamayo a következő két és fél évet a küldetésre való felkészüléssel töltötte.

                                                                                                 Arnaldo Tamayo Méndez  Berlinben , 2018 július

A Földre való visszatérés után a Kubai Köztársaság Hőse kitüntetést kapta, az első emberként, akit így tüntettek ki. Moszkvában megkapta a Lenin-rendet, és a Szovjetunió Hősének is nevezték.
Az Interkozmosz-programban eltöltött idő után Tamayo a Sociedad de Educación Patriótico-Militar "SEPMI" nevű katonai hazafias nevelési társaság igazgatója lett, majd dandártábornokká való előléptetése után a kubai fegyveres erők nemzetközi ügyekért felelős igazgatója lett.1980 óta képviselő a kubai nemzetgyűlésben, ahol szülőhelyét, Guantánamo tartományt képviseli.Tamayo nős, két lánya és egy fia van.

 A kubai kormány kitüntetésben részesítette, mert ő volt az első kubai, az első karibi és az első latin-amerikai, aki Föld körüli pályára állt. Megkapta a Kubai Köztársaság Hőse címet és a Playa Girón-rendet, valamint a Szovjetunió Hőse kitüntetést.És nem mellesleg még bélyegen is megörökítették az űrrepülését.

Mivel Mendes nem volt amerikai, Amerika nem tekintette ezt eredménynek, így az Egyesült Államok számára az első afroamerikai űrhajós 1983-ban Guyon Stewart Blueford, a Challenger űrsikló legénységének tagja volt.

 Forrás:Topwar,Wikipedia,Űrvilág,pulispace.com,Űrtudb