Szánjon egy percet rá, és próbálja elképzelni, hogy egy űrhajós motorozik a Holdon. Elég vagány dolog lehet. Talán meglepő, de ez majdnem valósággá vált az Apollo-küldetések során.

A 1960-as években százezrek dolgoztak a NASA-nak azon, hogy az évtized végére embert juttassanak a Holdra. Megszületett az igény egy, az űrhajósok által a felszínen használható jármű iránt, hogy nagyobb távolságot is képesek legyenek megtenni.

 A négykerekű Lunar Rovert a Boeing és a General Motors kutatási részlege fejlesztette, a magyar származású Pavlics Ferenc vezetésével. Kezdetben az Apollo 11 küldetéséhez két Saturn V rakéta indításával számoltak, amikor  azonban a misszió költségvetését lecsökkentették, a második Saturn V kikerült a küldetésből. Hirtelen a rendelkezésre álló hely, és tömeg is jelentősen lecsökkent, és kérdésessé vált a Hold Rover alkalmazhatósága. A texasi Houstonban található Űrhajó-tervezési Osztály elkezdett játszani a gondolattal, hogy egy kicsi, könnyű és jól manőverezhető holdmotor is alkalmazható lehetne. 

 Becslések szerint világszerte 500 millió tévénéző követheti majd élőben az Apollo eseményeket, így hatalmas  PR értéke lehetett volna, hogy motorkerékpárt használnak az asztronauták.

 A NASA Honda CT90-es tesztmotorja. Forrás: NASA

 A mérnökök egy összecsukható jármű tervével álltak elő, de a prototípus építése helyett a csapat, az előzetes teszteket egy kereskedelmi forgalomban is kapható modellel végezte.  Amerikában a hatvanas évek végén jelentősen fellendült a kismotorok iránti kereslet, és az akkor még új Honda CT90-re esett a választás.

 A motorkerékpárral végzett tesztek során, amikor is akadályokon és mély holdszerű homokban is kipróbálták a járművet, hamar felfedezték, hogy a tesztmodellek nem rendelkeznek az elülső rész stabilitásával. A hold felszínének pontos ismerete nélkül a csapat számítógépes modellezésbe kezdett az optimális első geometria megtalálásához, végül a megoldást egy, az első villára erősített előre nyúló komponens jelentette.

 Űrhajósokkal tesztelték a prototípust. Forrás: NASA

A következő lépés a gumiabroncsok kiválasztása volt. A Hold felszíni hőmérséklet különbsége hatalmas tartományban mozog, ami komoly megterhelést jelentene a pneumatikus gumiabroncsokra. Nappal esetleg megolvadhatnak, éjszaka pedig megrepedhetnek. Felmerült az űrben leeresztő gumiabroncsok kérdése is, hogy miként lehet "újra-fújni" az alacsony gravitációs vákuumban.  A tesztcsoport különféle széles gumikkal és nyomásokkal kísérletezett vákuumkamrában, mielőtt megtudták, hogy a Rover járművet fejlesztő csapat, erre a problémára szilárd fém kerekekkel kísérletezik. 

 A NASA Zero G repülőgép fedélzetén tesztelték a járművet, az alacsony gravitációt szimulálva. Forrás: NASA

 A hajtásláncot illetően úgy döntöttek, hogy egy kis elektromos motort használnak, amelyet egy 30 amperes akkumulátor lát el árammal.  Az mindössze öt-nyolcad lóerős motor 10 km/h sebességre volt képes. A hűtés komoly problémát jelentett, ezért a motor speciális keféket és szigetelést kapott.  A motor vázát is úgy tervezték, hogy elnyelje a hajtás hőjének egy részét, és 2 kg méhviaszt használtak fel az akkumulátor szigetelésére.

 Mivel az űrhajósok túlnyomásos űrruháit csak járásra tervezték, ezért a hagyományos vezetési pozíciót kizárták. Az ötlet az volt, hogy az űrhajós döljön előre motorra, és a nagyobb stabilitás érdekében a gép mögé emelje a lábát.

 Az első prototípusokat függesztő kábelekkel tesztelték a Hold gravitációt szimulálva, és a kezdeti tapasztalatok kellően pozitívnak bizonyultak. 1Eközben a Rover fejlesztése is jól haladt. 

Függesztett tesztek a módosított orr-résszel kiegészített járművel. Forrás: NASA

 A kismotor látszólagos sikere ellenére túlságosan instabilnak ítélték a négykerekű járműhöz képest, mert úgy gondolták, hogy az alacsony gravitáció miatt sokkal jobban be kell majd dönteni a kanyarodáshoz. Legalábbis ez volt az elmélet.

 A határidő közeledtével látszódott, hogy egyik jármű sem lesz kész időben az Apollo-11 1969. júliusi indítására, de a 38 millió dolláros Rover megkapta az indítási lehetőséget, és későbbi Apollo-küldetésekre ütemezték át. 

Apollo 14 küldetésnél használt "riksa" Forrás: NASA 

 Mark Gardner amerikai versenyző és író szerint a motorkerékpár elutasításának valódi oka az volt, hogy gondot okozott volna a NASA Modular Equipment Transporter, közismertebb nevén "riksa" vontatása, amit a Hold felszínén végzett ásatáshoz fejlesztettek. Az űrhajósok által gyűjtött kőzetmintákat szállító „riksát” végül csak az Apollo 14 küldetésnél használták (1971. január 31.), mielőtt a Rover átvette az Apollo 15-el a szerepét 1971. július 26-án.