Pályára állt a kínai űrállomás első modulja.

Sikeresen elindult a Long March "Hosszú Menetelés"-5B hordozórakéta az új kínai űrállomás első elemével a fedélzetén a wenchangi űrközpontból. Ezzel kezdetét veszi a kínai emberes űrkutatás eddigi legkomplexebb küldetés sorozata, ami során várhatóan 2022-re készül el az állomás, alacsony Föld körüli pályán 350–400 km magasságban. 

Tiangong űrállomás, vagyis "Mennyei Palota" normál körülmények között három űrhajósnak, a legénység cserék esetén pedig átmenetileg hatnak is helyet ad.
Az állomás illusztrációja Fotó: CSNA

 A Tiangong egy multi-moduláris űrállomás, három főbb egységből áll, egy központi "mag" modulból, amihez két laboratórium kapcsolódik T alakban. Az állomás súlya meghaladja a 66 tonnát, és legalább 15 éves üzemidővel számolnak a program tervezői.

A Tianhe illusztrációja orbitális pályán, dokkolt űrhajóval, és a robot karral Fotó: CSNA

A Tianhe, vagyis az "Égi Harmónia" névre keresztelt központi rész 16,6 méter hosszú, átmérője 4,2 méter, súlya 22,5 tonna, amivel ez a legnagyobb kínai űreszköz. Központi-vezérlő szerepet fog játszani az állomás üzemeltetésében, hiszen az űrhajósok ebben fognak lakni, és ebből a modulból irányítják majd az egész állomást. 

Jól érzékelhetőek az állomás méretei az embereket látva. Fotó: CSNA

A központi rész belső tere 50 köbméter, ami a két laboratóriummal több mint 110 köbméterre bővül majd. 

A "core" modul sematikus ábrája.

Amíg a Tiangong-1 és a Tiangong-2 állomások egy egyágyas szobához hasonlítottak, az új állomás már inkább egy háromszobás, étkezővel, hálóval, raktár helyiséggel is felszerelt apartmanhoz hasonlítható.

Jól érzékelhető a Mir örökség.

 Az első laboratóriumi kapszulát, Wentian néven, főként tudományos és technológiai kísérletekhez, valamint vészhelyzet esetén menedékként használják majd.

A Tianhe az utolsó tesztek után Fotó: China News

A modul egy speciális lég-zsilippel van szerelve, amin keresztűl űrsétákat is tehetnek majd az űrhajósok, és egy kis mechanikus karral is ellátták, amely külső műszerek robotikus telepítését biztosítja.

A modul a "becsomagoláskor" - Fotó: CCTV

 Extra biztosításkén a magmodul néhány kulcsfontosságú funkciójával is rendelkezik, hogy szükség esetén az űrállomás irányítását és vezérlését innen is elvégezhessék. 

 A második laboratórium, a "Mengtian" , hasonló funkciókkal szerelt modul. 

 Az állomás építésének befejezésekor egy Long March-5B rakétán indított 2 méteres tükörrel szerelt optikai távcsővel is terveznek, amely az űrállomással azonos pályán fog keringeni, és ki is köthet azon, az esetleges szervizelések során.

Illusztráció a Xuntian űrtávcsőről - Fotó: CSNA

 A Xuntian névre keresztelt űrtávcsővel csillagászati ​​megfigyeléseket végeznek, amelyek hozzásegítik a tudósokat az univerzum jobb megértéséhez. Várható tízéves működése során képes lesz megfigyelni az ég több mint 40 százalékát.

 Az űrállomás a kutatási igényeknek megfelelően akár tovább bővíthető és korszerűsíthető.

A Long March - Hosszú Menetelés 5B illusztrációja a Tianhe modullal. Fotó: CSNA

 Az állomás megépítésére 12 repülési missziót terveznek. A három Long March-5B repülése után, ami központi modult és a két laboratóriumot állítja pályára, négy emberes és négy teherszállító hajó is követ - mondta Lin Xiqiang, a Kínai Kihajózott Űrügynökség (CMSA) igazgató helyettese.

Long March 5B előkészítésekor

 A Long March 5B jelenleg a legnagyobb teherbírású kínai rakéta, és az egyetlen is ami képes ilyen súlyú elemeket alacsony Föld körüli pályára állítani.

Long March 5B - Fotó: Xinhua News Agency

A Long March 5B 53,7 méter magas, legnagyobb átmérője közel öt méter. Indulási súlya megtankolva körülbelül 849 tonna. Legelső repülését egy éve, 2020 májusában hajtotta végre a wenchangi űrközpontból.

 A Long March-2F hordozórakétán indul a Senzhou űrhajó ami három űrhajóst képes szállítani, és vészhelyzetben mentőhajóként használható.

 Long March 2F a Shenzhou IX űrhajóval. - Fotó: sasac.gov.cn

A Long March-7 rakétával pedig a Tianzhou teherhajó, az állomás üzemanyagának, utánpótlásának és műszereinek szállítását végzi majd.

Long March 7 - Fotó: CSNA

 A kínai űrhajósokra számos komoly feladat vár az űrállomás építésében. Bonyolult szereléseket kell majd végrehajtaniuk az űrséták során, mechanikus karokkal mozgatva az állomás elemeit, berendezéseit a telepítéskor.

 Az anyagok űrbe szállításának magas költségei miatt, kiemelten fontos volt az állomás újrafeldolgozási képességének technológiai kiépítése. 

Kínai űrhajósok- Fotó: CNSA

 A kínai űrhajósok eddigi legtovább 33 napot tartózkodtak az űrben, amihez a szükséges vizet és oxigént a Földről szállították. A hosszabb tartózkodáshoz az állomást már megújuló élet-fenntartó rendszerrel látták el.

 Az energia ellátó rendszer két pár rugalmas napelemből áll, és a panelek körülbelül 30 méter hosszúak. Újdonság, hogy az állomás az elektromos ion-meghajtást is használ a pályájának fenntartásához.

A kínai Tianhe űrállomás belülről. Kép: Xinhua / Liang Xu

 Az állomás tudományos létesítményei több száz kutatási projekthez nyújtanak támogatást, mint a csillagászat, az űr-élettudomány, a biotechnológia, a mikrogravitáció, az alapvető fizika és az anyag tudományok.

Illusztráció az állomásról. Fotó: CSNA

 Több mint egy tucat fejlett külső kísérleti platform is telepítésre kerül. 

 A személyzet eleinte egy hónapot, majd három hónapot, végül akár fél évet is eltölthet majd a fedélzeten.

 

Forrás: CSNA, Xinhua News Agency, CCTV, CNSA