35 éve hogy végrehajtották a Szovjetek az első Interorbitális manővert

35 évvel ezelőtt, 1986. február 20-án állították pályára a Mir űrállomás első modulját. Az első emberes legénység a Szojuz T-15 űrhajóval Leonid Kizim és Vlagyimir Szolovjev űrhajósok 1986. március 13. és július 16. között dolgoztak az állomáson. Ez volt az első hosszú távú expedíció a Mir űrállomásra és egyben az utolsó repülés a Szaljut 7-re.

A még egy modulból álló Mir állomás

Szaljut 7 űrállomás

 Mivel a Mirnek ekkor még gyakorlatilag nem voltak tudományos felszerelései, csak a néhány elvégzett mikrogravitációs kísérletre,  csillagászati ​​megfigyelésre korlátozódott a munka. Az űrhajósok fő feladata a repülés első szakaszában az állomás működésének ellenőrzése volt minden lehetséges módban, különös tekintettel annak számítógépes rendszerére és a tájolási képességre vonatkozóan.

Ezen expedíció során két máig egyedülálló manővert is végre hajtottak. 1986. május 5-én 16: 12-kor a Szojúz T-15 kapszula lekapcsolt a Mir űrállomásról, és az űrhajózás történetében először inter-orbitális repülése indult, a Szaljut-7-re, ami addigra módosított pályán pilóta nélküli üzemmódban repült. 

Szaljut 7 az érkező Szojúz űrhajóból

 Az állomás keringési magasságát 13 km-rel lejjebb vitték, és pálya-korrekcióval mintegy 4000 km-ről 2500 km-re csökkentették a távolságot a két állomás között. Erre a manőverre a Szojúz űrhajó rendkívül korlátozott üzemanyag kapacitása miatt volt szükség.

Az űrhajósok számos szerelési munkát elvégeztek a Szaljut-7-en a két űrsétájuk során. Leonyid Kizim és Vlagyimir Szolovjev 20 darab, 350–400 kg össztömegű műszert távolított el Szaljut 7-ből, mielőtt visszatért Mir-be. 

Az eredet repülési programjukat 25 nappal meghosszabbítva Június 25-én visszatértek a Mirbe, Július 16-án pedig biztonságosan visszatértek a Földre. A mai napig ezek a műveletek az emberes űrhajók egyetlen inter-orbitális repülése egyik objektumból a másikba.

 

Fotók és Forrás: https://www.roscosmos.ru/30963/