nazigermanyguide.grafika

Mi ez?: Ez a Harmadik Birodalom interkontinentális űrrepülőgépe.. A II. világháború alatt extrém nagy hatótávolságú bombázóként pozicionálták (képes lett volna például egy 3600 kilogrammos bombát New Yorkig eljuttatni egy németországi indítóállásról), de felderítő,megfigyelő eszközként is alkalmazhatták volna , hasonlóan a kémműholdakhoz.

 Amióta az űrutazás akár csak kis mértékben is lehetővé vált, azóta kétféle megközelítés nyert teret a gyakorlatban. Az egyik az, hogy valamilyen egyszer használatos űrkabint,kapszulát raknak egy rakéta tetejére, majd a küldetés végeztével ballisztikusan visszatér a földre a másik, hogy olyan űrrepülőgépet építenek, amely vagy saját erejéből jut el a világűrbe, vagy rakétával indítják, majd képes visszasiklani a Földre. Elméletileg a repülőgépek olcsóbbak az újrafelhasználhatóságuk miatt, míg a kapszulákat könnyebb megépíteni. A gyakorlatban azonban még senkinek sem sikerült olyan űrrepülőgépet kifejlesztenie, amely gazdaságosabb lenne a a rakétákkal az űrbe juttatott űrkabinoknál mivel a repülőgép összetettségének költsége a megtakarított költségeken felül jelentkezik. Ennek eredményeképpen - az amerikaiak hosszú Space Shuttle-programjának kivételével - minden űrhajó, amely egy vagy két repülésnél hosszabb ideig sikeres volt, rakétákkal az űrbe juttatott űrkabin volt.

Mindkét megközelítés az első olyan időre és helyre nyúlik vissza, amikor és ahol egyáltalán volt esély arra, hogy valamit az űrbe juttassanak, vagyis Németországba, az 1940-es évekre. Wernher von Braun ballisztikus rakétás megközelítését követte a Szovjetunió és Kína, míg az Egyesült Államok az 1970-es évekig  alkalmazta, és az űrrepülőgépek korszaka után most újra visszatér hozzá.

Kevésbé ismert Eugen Sänger és Irene Bredt Silbervogel ("Ezüst madár") nevű terve, amely az első komoly kísérlet volt egy űrrepülőgép megépítésére, és amelynek munkálatai hozzájárultak számos más, később megvalósított űrrepülőgép sikeréhez, és amelyet még az 1980-as években is átdolgoztak és lehetőségként vetettek fel.

klockworkkugler. grafika

Sänger a koncepció kidolgozását a bécsi Politechnikai Intézetnek írt eredeti mérnöki szakdolgozatában kezdte el. Amikor 1931-n azt túl radikálisnak minősítve elutasították, egy másik, elfogadhatóbb témájú szakdolgozatot nyújtott be, de úgy intézte, hogy az eredetit 1933-ban más úton publikálják. Ezzel egy időben tökéletesítette a regeneratív hűtésű rakétahajtóművet (ami azt jelenti, hogy a rakéta üzemanyag gázainak tágulását használta fel a hő elvezetésére és a motor túlmelegedésének megakadályozására). Kutatásaihoz nem tudott támogatást szerezni hazájában, Ausztriában, de 1935-ben a Flug ("Repülés") című folyóiratban megjelent cikke felkeltette a németországi Luftwaffe figyelmét. Meghívták, hogy ott hozzon létre egy kutatóközpontot, amit 1936-ban meg is tett, és ekkor kezdődött meg az igazi munka a Silbervogellel.

1942-re továbbfejlesztette az űrhajót meghajtó rakétahajtóművet, dolgozott a rakétaszánon és a pályán, amelyet a kezdeti fellövéshez használtak volna, és kidolgozta egy olyan repülőgép aerodinamikáját, amely szubszonikus és szuperszonikus sebességgel is repülhetne, a légkörben és az űrben is.

klockworkkugler. grafika

A Silbervogel egy kétrészes űrrepülő lett volna. Maga az "űrhajó" egy, áramvonalas repülőgép lett volna, két csonka szárnnyal és két farokszárnnyal, mindkettő körülbelül tíz fokban felfelé döntve. A törzs nagy részét négy üzemanyagtartály foglalta volna el, amelyek folyékony oxigént és kerozint tartalmaztak volna, amelyek egyetlen rakétahajtóműben 168 másodperc alatt égtek volna el. A földön a gépet egy rakétaszánhoz rögzítették volna, amely, egy sínpályán mozogva (500 méter/secundum sebességre gyorsítva) indította volna útjára az űrrepülőgépet, mindössze tíz másodperc alatt, de közel ötször akkora tolóerővel, mint az űrrepülőgép hajtóműve.A Silbervogel ezután hullámvasút-szerű repüléssel haladt volna a Föld légkörében illetve a fölött. Az alább tárgyalt 1944-es tanulmányban szereplő példa-diagram nem kevesebb mint nyolc ilyen ugrást mutat, mielőtt 20 kilométeres magasságban stabil repülésbe kezd, és a teljes föld körüli út után visszatér a bázisra.

A Silbervogel képe Eugen Sänger és Irene Bredt 1944-s A Rocket Drive for Long Range Bombers című művének 1952-es lefordított kiadásából. A bal felső sarokban a teljes űrhajót indításkor ábrázoló kép látható.

A  rakéta "bombázó" térelosztási sémája

Rakétabombázó üres tömegű vázlatrajza.

Silbervogel (Ezüst madár) főbb méretei:

- hossza 28 méter

-össztömege 100 tonna

-szárnyfesztávolsága 15 méter

-teherbírás:10 tonna (bomba)

Miután a Silbervogel (Ezüst madár) mindkét "hajtómű" fázist befejezte, legalább 13 Mach (15 926 km/h), de akár 20 Mach sebességgel is haladhatott volna a küldetéstől és a hasznos tehertől függően, és 31 és 121,5 kilométer közötti maximális magasságot ért volna el, ez utóbbi érték gyakorlatilag a világűrt jelenti. Csak a viszonyítás kedvéért, 1944-ben a sebességi rekord 1130 kilométer/óra (0,92 Mach) volt, míg a magassági rekord repülőgépen 17,3 kilométer. Sänger és Bredt nem gondolkodott kicsiben.

                        Eugen Sänger Ausztria 1905. szeptember 22. – Berlin, 1964. február 10.

A képzett pilóták által elviselt gyorsulások "G"-n kifejezett határai az időtartam függvényében.Az ábrán fel van tüntetve a pilóták három különböző ülő illetve fekvő pozíciója

Mi volt az oka amiért nem építették meg? Ennek az oka nagyon prózai volt túlságosan fejlett volt ahhoz a korhoz képest, és még Sänger is (aki alábecsülte a Silbervogel technikai nehézségeit a légkörbe ugráskor fellépő hő miatt) úgy gondolta, hogy még évekig nem fog repülni. A második világháború eszkalálódása miatt a náci kormány 1942-ben hivatalosan is leállította a programot, hogy pénzt és erőforrásokat takarítson meg olyan fegyverrendszerek számára, amelyeket még a folyamatban lévő harcok vége előtt be lehetett vetni. Furcsa módon a leállítás ellenére Sänger továbbra is egészen 1944-ig folytatta a munkát az "Ezüst madáron" mivel a nácik több lehetőséget is vizsgáltak arra vonatkozóan, hogy az Azori-szigetekről bombázhassák az Egyesült Államokat, ha a fasiszta Spanyolországot és Portugáliát sikerül a tengelyhatalmakhoz csatolni.

                                                                   Silbervogel az indítóállásban (nazigermanyguide.com grafika)

1944-n ő és Bredt (aki a felesége és nem mellesleg kiváló matematikus volt) publikálták kutatásuk végleges változatát, amely Über einen Racketantrieb für Fernbomber címmel,amit a háború után A rakétahajtás a nagy hatótávolságú bombázók számára címmel fordították le. Ez a figyelemre méltó dokumentum felvázolja, hogyan nézett volna ki és hogyan működött volna a Silbervogel, valamint azt is, hogyan lehetett volna azt különféle módon felhasználni - például elkerülve a Föld teljes megkerülésének nehézségeit egy második Silbervogel leszálló- és indítóbázis felállításával a japán Mariana-szigeteken vagy - jobb esetben - a megszállt kaliforniai területén, amelyet a japánok a nácik számára segítőkészen meghódítottak volna.Megjegyzendő, hogy a  Discovery űrsikló tartja a rekordot a legtöbb 100 kilométer feletti repülés tekintetében, amit egy űrrepülőgép végrehajtott,számszerűen 39-t, 27 év alatt.

Egy "vidám" ábrát is mellékeltek, amely Manhattan teljes elpusztítását mutatja nagyjából a Union Square-l északra a 27. utca és a Broadway sarkáig és délre a Houston Streetig, mivel ez a kutatási anyag szerint  mindössze 84 bevetéssel, 3600 kilogrammos bombákkal  lehetséges lenne.

    Találatelosztás terület elleni támadás esetén New York központjában lévő célpont ellen

Játszunk el a gondolattal, mi lett volna  ha nem lett volna háború, és ha a németek hozzájutottak volna a főként az Ezüst Madár "aljához" "hasához"szükséges magas olvadáspontú molibdénhez (vagy kifejlesztették volna a hőálló kerámialapokat, mint amilyeneket az amerikai űrsiklóban használtak), és ha lett volna politikai akarat arra, hogy hatalmas összeget költsenek el a gép létrehozásához, akkor a Silbervogelhez hasonló valami 1960 körül repülhettek volna. Valószínűleg addigra már alaposan áttervezték volna.

Eugene Sänger a háború után francia területen lévő űrkutatóbázison dolgozott. 1953-ban a fotonhajtómű elgondolását fel tudta vázolni. 1957-től Stuttgartban dolgozott, majd a berlini Műszaki Egyetemen létrehozta az űrkutatási tanszéket.1964.február 10-n hunyt el Berlinben,életének és munkásságának legnagyobb érdeme,hogy tulajdonképpen az űrrepülés elméleti előkészítését alapozta meg munkássága során. 

Források:Über einen Racketantrieb für Fernbomber,klockworkkugler,nazigermanyguide.falsesteps.wordpress.com,papercraftsquare.com