1967, június 12-én indult útjára a Szovjet Venyera 4 űrszonda Bajkonurból egy Molnyija-M hordozórakéta fedélzetén. 

Ez volt az első Vénusz-szonda amelyet a Lavocskin tervezőiroda épített, bár Lavocskin mérnökei megtartották a Szergej Koroljev (1907-1966) főtervező által épített 3MV-os szondák alapvető tervezési elrendezését.

Georgi Babakin az NPO Lavocskin vezető tervezője volt 1965-től 1971-ben bekövetkezett haláláig. Tervezőirodája 1965 óta vezette a Szovjetunió hold és más bolygó-szondák tervezését és üzemeltetését.

Az űrhajó egy 1106 kilogrammos és 3,5 méter magas fő modulból aminek része volt egy 384 kilogrammos landoló szonda. Úgy tervezték, hogy a kapszula akár 300 g terhelést is elviseljen, és szárazföldön és folyadékon egyaránt landolhat.

 Orosz diagram az NPO Lavocskin-1V Vénusz szondájáról.  1) a nyomás alatt lévő orbitális rekesz, 2) csillag érzékelő , 3) nap-szenzor, 4) helyzetszabályozó gázpalackok, 5) Nap-Föld érzékelő, 6) magnetométer, 7) nagy erősségű antenna, 8) alacsony erősítésű antenna, 9) radiátor, 10) napelemek, 11) vernier-fúvókák, 12) magasság szabályozó fúvókák 13) kozmikus részecske-érzékelők  14) a landerek.

 A Venyera-4 1967. július 29-i pálya korrekció után, 1967. október 18-án ért a Vénuszhoz. 

 A hordozó modul  04:34-kor engedte el a leszálló egységet, és ez utóbbi közel 18 kilométer/ másodperc sebességgel lépett be a Vénusz éjszakai oldalán a légkörbe. Megerősített hővédő burkolata megakadályozta a túlmelegedést, így az első szonda lett, amelyik ereszkedés közben mérési adatokat szolgáltatott.  Sebességét 210 méter / másodpercre csökkentette, miközben a fékezőernyők 25 kilométer magasságban nyíltak ki.  Ezzel egyidejűleg a leszálló kapszula elkezdett információkat továbbítani a Földre.

 A Venyera leszállási szekvenciáját bemutató vázlat.

Mivel a magasságmérőt csak 7,3 atmoszféráig tartó nyomás rögzítésére tervezték, meglehetősen gyorsan elérte a maximumot. A hőmérsékletmérés adatai szerint, a kezdeti +40 Celsius az adás megszakadásáig +380 Celsiusra emelkedett. Az 1 atmoszférás légnyomás 15 atmoszférára növekedett, miközben a szonda lassan ereszkedett le a légkörben.

 Kezdetben a szovjet tudósok úgy vélték, hogy a szonda legalább addig működik majd, amíg érintkezésbe nem kerül a felszínnel. Az adatok későbbi elemzése azt mutatta, hogy az átvitel 28 kilométeres magasságban szűnt meg, amikor a magas légköri nyomás és hőmérséklet tönkretette a szondát.

A Venyera-4 Lavocskin múzeumban kiállított modellje.

  A Venera 4 gázelemzői azt is megállapították, hogy a bolygó légköre 90–95 százalékos szén-dioxidból áll, nitrogén nélkül, amiről korábban feltételezték, hogy ez alkotja a légkör nagy részét.

  A szállító modul megmérte a bolygó gyenge mágneses terét, és nem talált sugárzási öv gyűrűt.  Nagyon ritka hidrogén réteget detektált a bolygó felett, mintegy 9900 kilóméteren.

 A misszió fontosságát az is jelezte, hogy James E. Webb (1906-1992) NASA-adminisztrátor 1967. október 18-án nyilatkozatot adott ki, megjegyezve, hogy a küldetés „olyan eredmény, amelyre bármely nemzet büszke lehet".

  A NASA Ames Kutatóközpont kutatóit is érdekelték a Venyera 4 adatai, különös tekintettel a bolygó atmoszférájának az űrhajóról érkező rádiójelek terjedésére gyakorolt ​​hatására, a NASA jövőbeli, Vénusz küldetéseinek megtervezéséhez.

 Itt van egy kiváló orosz nyelvű dokumentumfilm (angol felirattal) a Venyera 4-ről, sok felvétellel, amelyek bemutatják a küldetés tesztjét és felkészülését.

Forrás: https://solarsystem.nasa.gov/missions/venera-4/in-depth/

https://www.drewexmachina.com/2017/10/21/venera-4-probing-the-atmosphere-of-venus/