A NASA idei győztes űr-fotója

A NASA idei "Earth Tournament" versenyén ezúttal az űrhajósok által a Nemzetközi Űrállomás elmúlt húsz éve során készített képeket mutattak be. 32 kép került elő válogatásra, amelyeket random módon párba állítottak, és látogatók szavazataira bízták, hogy a többfordulós kieséses szavazással döntsék el, melyik tetszik jobban.

©NASA

A Nemzetközi Űrállomáson dolgozó űrhajósoknak egyedülálló kilátásuk van Földünkre. Az elmúlt 20 évben több millió fényképet készítettek, és ez nem csak hobbiból. Fontos tudományos munka része a Föld megfigyelése és fényképezése, amelyre ki is képzik őket.

 Több mint 930 000 szavazat követően megszületett a 2021-es év Fotója. A győztes Kate Rubins 2016-ban Törökország legnagyobb taváról készült Lenyűgöző felvétele lett. A sós vízű tó vulkanikus tevékenység következtében keletkezett, vizének utánpótlását számos kisebb hegyi patak biztosítja.

 Van-tó


©NASA

 

A döntőben végül alul maradt kép Don Pettit, NASA űrhajósának 2012. áprilisában készült képe. A kép több mint 72 egyedi, hosszú expozíciójú fényképből készült, amikor az ISS a Karib-tenger fölött haladt át, Dél-Amerika és az Atlanti-óceán déli részét érintve.

Stars in motion

©NASA

 

A versenyben részt vevő összes felvétel Letölthető a NASA honlapján > https://earthobservatory.nasa.gov/

A további képek a teljesség igénye nélkül..

 

Ezt a fényképet Randy „Komrade” Bresnik űrhajós készített a Nemzetközi Űrállomásról, 2017. november 6-án. Japán éjszakai fényei az ország három nagyvárosa köré koncentrálódnak: Tokió (fent), Nagoya (középen) és Oszaka (alul).

©NASA

 A Madagaszkári Betsiboka folyó deltája. A folyó a vörös üledékét a sziget magaslati trrületéről és hegyeitől a nyugati part felé szállítja ahol a Bombetoka-öbölbe és a Mozambik-csatornába ömlik.

©NASA

 A Föld éjszakai fényei, miközben az ISS Kiribati szigetországa felett halad el, Hawaiitól mintegy 2600 kilométerre délre.

©NASA

 A fényképet Alex Gerst űrhajós készítette 2014. szeptember 8-án. Az ISS ekkor Líbia felett volt, Gerst pedig dél-délnyugatra nézett egy vihar miatt, amely több száz kilométernyire húzódott a Szahara homoktengerén.

©NASA

 Chris Cassidy űrhajós készítette ezt a fényképet a viharfelhőkről, amelyek a Bahama-szigetek egyikének, Andros-sziget fölé emelkednek.

©NASA

 Oroszország Kurszk régiója, nem messze az ukrán határtól északra.  A világos mezők a repce virágaiból származnak, amelyet olajban gazdag magjaiért termesztenek.

©NASA

 Hatalmas függőleges felhőképződés Androsssziget felett - amelyet meteorológusok cumulus castellanus néven ismernek.

©NASA

 A fagyos Moose folyó Ontarióban

©NASA

 Uluru Ausztrália egyik természeti csodája.

©NASA

 Bangkok város fényei.

©NASA

 

Füsttel teli kanyonok az Andok hegység keleti peremén. Bolívia sivatagi fennsíkjával az előtérben, balra lent a képen a Titicaca-tó déli vége. A sivatag Altiplano néven ismert.

©NASA

Az összes felvétel a NASA tulajdonát képezi.

Forrás: https://earthobservatory.nasa.gov/tournament-earth/results