Az Iráni Pöröly - Khorramshahr

A jelenleg is zajló közel-keleti konfliktus kapcsán sok szó esik Irán rakétacsapásairól, de ezek között van egy típus, ami igazán figyelemre érdemes. Na, neem azért, mert ez lenne a leggyorsabb vagy a legmodernebb, hanem mert brutálisan „őszinte” fegyver, egy egészen más filozófiát képvisel: ha eltalál valamit, az ott megszűnik problémának lenni. 

A "Honnan szerezte be Irán a rakéta technológiát" cimű bejegyzésben már feldolgoztam ennek a történelmi hátterét, és a Sahab rakéta fejlődését, vagyis ebben fejezetben ilyen aspektusból nagy újdonságra nem kell számítani. Ugyanakkor a mostani konfliktus tapasztalatai nyomán érdemesnek találtam egy kifejezett típus alaposabb bemutatását. Ez lenne a Khorramshahr rakéta család.

Hol volt, hol nem volt..

A hidegháború közepén, az 1960-as évek elején a Szovjetuniónak sürgősen szüksége volt egy kompakt, tengeralattjáróról gyorsan indítható ballisztikus rakétára, amely képes stratégiai célpontokat támadni anélkül, hogy a szovjet flotta túl közel merészkedjen az ellenséges vizekhez. Így született meg az R-27 Zyb (GRAU-index: 4K10), amely a NATO-nál az SS-N-6 „Serb” nevet kapta. A Makeyev Rakétatervező Iroda (SKB-385) fejlesztette ki 1962-től, és 1968-ban állították hadrendbe a Project 667A „Yankee” osztályú tengeralattjárókon. Ez volt a világ első folyékony hajtóanyagú SLBM-je, és akkoriban kifejezetten modern fegyvernek számított 

Az R-27 már öngyulladó üzemanyagot alkalmazott,  N₂O₄ + UDMHA és N₂O₄ (dinitrogén-tetroxid, oxidizer) és UDMH (unszimmetrikus dimetil-hidrazin, üzemanyag) kombinációt, ami a klasszikus hipergolikus páros, azaz kontaktusra azonnal égni kezd. Előnye a nagy energiasűrűség, több energia kisebb térfogatban. hátránya a toxicitás, de a hidegháborúban ez nem igazan számított. A teljes hajtóanyag-tömeg kb. 12 200 kg volt. Ez hatalmas előny volt a korabeli kriogén (folyékony oxigénes) rakétákkal szemben, hiszen az üzemanyag évekig tárolható volt a tengeralattjárón anélkül, hogy elpárolgott volna. Az indítás gyors volt, mindössze 8 perc előkészület kellett, és 8 másodpercenként lehetett kilőni a következő rakétát. A rakéta kompakt mérete (mindössze 1,5 m átmérő) lehetővé tette, hogy a Project 667A Navaga és Project 667AU Nalim azaz a Yankee-osztályú tengeralattjárók 16 darabbal legyenek felszerelve. 

A Makeyev-tervezők zseniális megoldást találtak ki, a hajtóművet behegesztették az üzemanyagtartályba. Ezzel az innovatív megoldással drasztikusan tudták csökkenteni a rakéta magasságát és a későbbi orosz SLBM-ek (R-29, R-39) mind ettől az alapkonstrukciótól örökölték a megoldást.

A Hajtómű a legendás 4D10 (Isayev OKB-2) A rakéta egyetlen fokozatú volt, de a hajtóművet két blokkra osztották. Középen a fő kamra fix, 23 tonna tolóerőt (kb. 225 kN), adott le. Körülötte helyezkedett el az iranyitásért felelős (vernier) blokk, két-két kisebb, gimbal-tengelyű kamra, összesen 3 tonna tolóerő kb. 29 kN, ezek biztosították a pályakorrekciót és a stabilizálást. 

R27K

Érdemes megemlíteni, hogy a szovjetek terveztek egy módosított verziót is kifejezetten hajók elleni alkalmazásra, ez viselte az R-27K nevet. A koncepció alapja az volt, hogy a hagyományosan fix célpontok ellen használt ballisztikus rakétát alkalmassá tegyék mozgó tengeri célok – elsősorban amerikai repülőgép-hordozó kötelékek – leküzdésére. Ennek érdekében a rakéta módosított második fokozatába egy passzív radaros célkeresőt építettek, amely a célhajók saját radar-kisugárzását használva próbálta korrigálni a röppályát a végfázis előtt. A tesztek során a rendszer bizonyos mértékig működőképesnek bizonyult, de a technológia korlátai a pontatlan célmegjelölés, a könnyen zavarható irányítás és a csökkent hatótáv miatt a program végül nem jutott el sorozatgyártásig, és a ’70-es évek közepén leállították.R27K speciális orr kialakítása 

 Az R-27 felépítése 

 Műszaki adatok R-27 alapváltozat  

  • Hossz: 8,9–9,65 m 
  • Átmérő: 1,5 m 
  • Indulási tömeg: 14 200–14 400 kg 
  • Hatótávolság: 2400 km (R-27U: akár 3000 km) 
  • Robbanófej: 1db 650 kg 1 Mt nukleáris vagy 3×0,2 Mt (R-27U) 
  • Pontosság (CEP) kb. 1,9 km - ezt az értéket adják meg a legtöbb helyen, és ugye az atom tölthetnek nem kellett volna nagy pontosság, de ezt érdemes azért így is fenntartással kezelni.
  • Sebesség: hiperszonikus végfázisban 
  • Indítási mélység: 40–50 méter (tengeralattjáróról) 

R-27 egy darab 1Megatonnás RV fejjel

R-27 három darab egyenként 200 KT fejjel

A Szovjetunió összeomlása után az orosz hadiipar egyik napról a másikra finanszírozás nélkül maradt. A gazdasági káosz nyomán sok rakéta mérnök is munkát keresett. Ezt használta ki 1992-ben Észak-Korea, pontosabban a Korea Yon’gwang Trading Companybazzal, hogy szerződést írt alá az orosz Makeyev Rakétatervező Irodával (Miass városában).   

A megállapodás szerint orosz mérnökök és tervezők utaztak Észak-Koreába, hogy segítsenek egy az R-27 alapúló hordozó raketa fejlesztésében, a Phenjani békés célú űr programhoz. 

Ebből a szerződésből nőtt ki a Musudan (BM-25) vagy más néven Hwasong-10 közepes hatótávolságú rakéta ami lényegében az R-27 földi, mobil indításra átdolgozott változata. Meghosszabbították a tartályokat, átalakították a rendszert TEL járműves indításra, és elkezdték saját igényekre szabni.

A 1992 indulást követően 2000 körül készültek el az első prototípusok. Az első nyilvános képek is ez idő tájt látták napvilágot Kim Jong Il egy gyár látogatása során.

2003-ban már látták őket amerikai felderítők is a Mirim légibázison, és valamikor 2005-8 között állították hadrendbe.

Az R-27 kompakt kialakításának és jelentős tolóerő többlettel rendelkező hajtómű vének köszönhetően jó alapnak bizonyult. A Musudan- nál ennek megfelelően jelentősen átalakították, neghosszabbították üzemanyag- és oxidizer-tartályokat kb. +2–3 méterrel, így több hajtóanyag fért bele. Ez növelte a hatótávot, de csökkentette a stabilitást és a megbízhatóságot. Az átmérő 1,5 m ugyan nem változott de az indulási tömeg 26 tonna lett, majdnem az R-27 duplája. A Robbanófej: 500–1200 kg (konvencionális vagy nukleáris), szemben az R-27 650 kg-os fejével. Az iranyitásért ugyanaz az inerciális rendszer felelt, mint az R-27-nél, de a „nyújtás” miatt a pontosságra CEP kb. 1600 méter adnak meg, ami hagyományos robbanófej esetén nem a legjobb. A hosszabb rakéta aerodinamikailag instabillá vált: a nyomásközéppont előrébb került, mint a tömegközéppont, ezért a repülés során könnyebben kilenghetett.

A Musudant kezdetektől szárazföldi, járműves hordozóhoz tervezték. Ehhez Észak-Korea a meglévő szovjet/belaruszi MAZ-547 (és MAZ-7916) nehéz teherautó-alvázakat használta fel, illetve azok különféle verzióit kombinálta és átalakította.

MAZ-547 6 tengelyes billencs. Innen az egyedi kabin kialakitás.

 

Ha egymás mellé tesszük a két rakétát, a hasonlóság szinte zavarba ejtő. Elég  egyértelmű technológiai leszármazási vonal.

A tartály-nyújtás és a nagyobb tömeg miatt a Musudan soha nem lett igazán megbízható. A 2016-os tesztsorozat (8–10 indítás) ezt bizonyította: a legtöbb rakéta felrobbant röviddel az indítás után. A stabilitásvesztés és a repülési terhelések alatti szerkezeti gyengeségek miatt a Musudan inkább „technológiai demonstrátor” maradt, mint tömegesen bevethető fegyver. (Talán részben ez is hozzájárult ahhoz, hogy a technológiát tovább adják..)

Végül pedig el is érkeztünk Iránhoz, amely a 2000-es évek közepén jutott hozzá a technológiához. Hogy pontosan milyen formában, komplett rakéták, alkatrészek, vagy „csak” a tudás és a tervek, az máig nem teljesen tisztázott (a források többsége 18 Musudan-rakétát és/vagy hozzá tartozó technológiát említ Phenjantól 2005 körül). A végeredmény viszont így is elég egyértelmű, hisz megszületett a Khorramshahr program, amely mára a Khorramshahr-4 / Kheibar változatban éri el a csúcspontját.

Irán nem egyszerűen lemásolta a Musudant, hanem inkább egy kiindulási platformnak tekintette, amit a saját hadműveleti igényeihez alakított át. Jelentősen finomították az irányítást, módosították a repülési profilt, csökkentették a radarjelet, és ami talán a legfontosabb tudatosan a nagy tömegű robbanófej irányába tolták el a koncepciót. Amíg a Musudan „csak” egy viszonylag átlagos középtávú hordozó volt; a Khorramshahr viszont egy igazi „nehéz kalapács” lett.

A másfél-két tonnás robbanófej (1500–1800 kg) ellenére így is egy viszonylag "finom" műszer lett.

Ezért alkalmazzák olyan hadműveletekbrn mint a március 6-i támadások a Ben Gurion reptér, izraeli légibázisok, valamint amerikai támaszpontok ellen.

a Khomasamar ezen túlmenően még ellátták MaRV - manőverező visszatérő egységgel is, ami hiperszonikus sebességgel (Mach 8–16) is képes bizonyos pálya korrekcióra, illetve a légvédelem elől kitérő manővereket végezni. Ezzel együtt ez még nem tekinthető Hiperszónikus fegyvernek, az okokról bővebben itt: Hiperszónikus fegyverekkel kapcsolatos tévhitek. Az alap vérzió mellett két különböző visszatérő fejes változat létezik erre optimalizálva. A "piros" esetén az atmoszférába visszatérően a kormány szervekkel tud korrigálni. A "sárga" verzió viszont már rendelkezik cold-gas fúvókákkal, amivel már a Terminális fázis előtt is tud pálya korrekciót végezni.

RV fej a becsapódás előtti pillanatban. Jól látható a kormány felületeken keletkező plazma.

A képen ez nem a Khorramshahr, (valószínűleg Qadr) de az üzemanyag töltése valahogy így nézhet ki annál is.

Az előkészületek a bázison való tankolást nem számítva, a inditasi helyszínre való megérkezéstől számítva kb 10-12 percet vehetnek igénybe. Nincs dedikált TEL jármű, hanem a jobb álcázás érdekében hagyományos ponyvás felpótkocsinak álcázott vontatókat alkalmaznak.

Műszaki adatok Khorramshahr-4 

  • Hossza:~13 m
  • Átmérő: 1,5 m
  • Indulási tömeg: 19–25 tonna
  • Hatótávolság: 2000 km (1800 kg robbanófejjel); könnyebb fejjel akár 3000–4000 km
  • Robbanófej: 1500–1800 kg különböző HE, klaszter, MIRV-képes
  • Pontosság (CEP): ~10 m
  • Hajtóanyag: UDMH + N₂O₄ ugyanaz, mint az R-27-nél
  • Hajtómű: 4D10 variáns, de már thrust vector control. Meg tudták oldani a stabilitást és irányíthatósagot amivel a Musudannál az Észak Koreaiaknak meggyűlt a baja.
  • Sebessége: Mach 8–16 a végfázisban
  • Indítási idő: 10–12 perc a TEL-ről

Khorramshahr verziók

 A Khorramshahr egyáltalán nem a legmodernebb rakéta. Nem is a legnagyobb hatótávú, és valószínűleg nem is a legolcsóbb, de ezzel együtt nagyon pontosan azt tudja, amire tervezték. Ráadásul Irán minden jel szerint képes a gyártását teljesen hazai alkatrészekből megoldani, beleértve a GPS független INS rendszert is. Egy több évtizedes technológiai lánc végpontja, ahol a szovjet alapok, az észak-koreai adaptáció és az iráni hadműveleti gondolkodás összeér. Mondjuk a szovjet mérnökök valószínűleg nem gondolták volna, hogy ez a technológia évtizedekkel később még mindig „szolgálatban lesz” , csak épp teljesen más zászló alatt

A "médiában" megjelenő bármilyen Iráni rakéta csapásra szeretik gyorsan ráütni, hogy ez Khorramshahr volt. De érdemes megjegyezni, hogy messze nem ez a legolcsóbb és legnagyobb darabszámban legyártott csapásmérő rakétájuk. Szóval, csak azért mert rámondják, még nem minden Khorramshahr..

 Források:

Ha tetszett a Khomasamar rakéta bemutató, oszd meg a bejegyzést, hogy mások is megismerhessék. Köszönöm a Figyelmet!

Címkék: Irán Észak-Korea Military Szovjet Haditechnika SLBM TEL Ballisztikus Hajtómű Hwasong Khorramshahr MRBM Hipergolik