A Nácik V-2-es rakétájának amerikai tesztjei

Az elfogott és elszállított rakéták a második világháború utáni években többször is repültek Új-mexikóban.

1946. április 16-án, kedden délután 14:47-kor egy a náci Németországból zsákmányolt V-2 rakéta szállt fel az amerikai hadsereg Új-Mexikói White Sand rakéta tesztelő területéről. De nem jutott túl messzire. Mindössze 5,5 kilométeres magasságot ért el mielőtt a giroszkópos vezérlő rendszer meghibásodása, és egy vezérsík leszakadása miatt a fehér sivatagi homokba csapódott.

Az amerikai katonák egy félkész V-2 rakétát vizsgálnak Németországban 1945-ben. 

Amerikai csapatok szinte pontosan egy évvel korábban foglalták el a közép-németországi földalatti Mittelwerk V-fegyvereket gyártó üzemét, miközben felszabadították a szomszédos koncentrációs tábor foglyait Nordhausen városában. A háború befejezése után, de még mielőtt a szovjetek odaérhettek volna, az amerikai hadsereg több száz V-2-es rakéta alkatrészt evakuált, elszállítva azokat az Új-mexikói sivatagba, hogy tapasztalatokat szerezzenek a világ első ballisztikus rakétájának üzemeltetéséről, annak technológiájáról.

Ezzel párhuzamosan az Operation Paperclip keretében, az amerikai hadsereg (Army CIC) különleges ügynökei több mint 1600 német mérnököt, tudóst és technikust menekítettek ki az összeomló Németországból az Amerikai Egyesült Államokba 1945 és 1959 között. Sokan a kimenekítettek közül a náci párt vagy akár az SS tagjai voltak, de tudásuk fontossága felülírt minden morális megfontolást.

Az amerikai Redstone Arsenal német származású tudósai közül harminckilenc, a Gémkapocs-hadművelet keretében, feleségeikkel együtt tettek esküt egy 1954-es honosítási ünnepségen.

 Az első amerikai V-2 indításában még egy 125 fős német rakétamérnök csoportot vett részt Wernher von Braun vezetésével. 

 

Hermann Oberth (előtérben) a Hadsereg Ballisztikus Rakéták Ügynökség tisztviselőivel. Balról jobbra Oberth körül: 1) Dr. Ernst Stuhlinger (ül). 2) Toftoy vezérőrnagy, a Gemkapocs művelet parancsnoka 3) Dr. Wernher von Braun, a Fejlesztési Műveletek Osztályának igazgatója (félig ül) 4) Dr. Robert Lusser, aki 1959-ben tért vissza Németországba

A von Braun csoport az El Pasoi Fort Bliss-ben kapott helyet. A V-2 indítások irányítója a General Electric Company feladata volt a hadsereg Hermes programja keretében. A projekt a német rakétaprogram 1943-as felfedezését követően indult irányított rakéták kifejlesztésére. Idővel, ahogy az amerikaiak több tapasztalatot szerzett a Német mérnökök szerepe csökkent. A von Braun csapat elsődleges feladata a Hermes II, egy kísérleti ramjet cirkáló rakéta fejlesztése lett, amelyet egy V-2 tetején indítottak.

A V-2 előkészítése az új mexikói White Sands Proving Grounds területén, 1946. május 10-én.

Három és fél héttel az április 16-i első kudarc után a GE ismét megpróbálkozott az indítással. Május 10-én a második V-2 már 113 kilométer magasságba emelkedett, így ez lett az első amerikai űrrepülés. 

 A rakéták orrában acélhengerek voltak, amelyek kísérleti berendezéseket tartalmaztak. Holger Toftoy ezredes, a rakéta-programért felelős tiszt kezdettől fogva látta, hogy a V-2-es repülések lehetőséget nyújtanak a felső légköri és űr-közeli tudományos kísérletek elvégzésére is.

 Az első repülés elsődleges kísérlete Dr. James Van Allen kozmikus sugár detektora volt. Van Allen a John Hopkins Egyetem Alkalmazott Fizikai Laboratóriumában dolgozott a Maryland-i Silver Spring-ben, amely a második világháborúban kifejlesztette a tüzérségi lövedékek közelségi detonátorát (Proximity Fuse). A drasztikus gyorsulásnak ellenálló miniatűr elekronika tervezése során szerzett tapasztalatai alapján volt képes Van Allen olyan berendezéseket létrehozni, amelyek képesek voltak elviselni az indításkor fellépő erőket.

 Washington DC-ből Ernst Krause a Haditengerészeti Kutatólaboratórium vezetésével a V-2 rakéta páncélozott hengerébe teszt filmet helyezett. Abban az időben a rádiótelemetria még primitív és megbízhatatlan volt, így egy kioldó és ejtőernyős visszatérő egység helyett Van Allen, Krause és mások abban reménykedtek, hogy a nehéz acélhengerek megmenthető formában élik túl majd a becsapódást. Az első sikeres indítás után, amikor végül megtalálták a becsapódás helyét majd 100 kilométerre a sivatagban, csak egy hatalmas kráter maradt, amelyet fémes szilánkok vettek körül. Még az április 16-i kudarc után, amely során a rakéta kisebb sebességgel ért földet, sem maradt semmi használható. 

A kutatócsoport által talált V-2 rakéta kráter. Forrás:NASM

 A tudósok első ötlete az volt, hogy különítsék el a robbanófej szakaszát a rakéta testtől. Ezt a hadsereg egyébként is szükségesnek tartotta a rakéták tovább fejlesztéséhez. Az első ilyen tesztek már érzékelhető előrelépést jelentettek, és október 10-i repülés alkalmával a Tengerészeti Kutatólaboratórium csapata felhasználható formában tudta visszaszerezni az ultraibolya spektrográfját. Két hét múlva, egy V-2vel indított 35 milliméteres kamera készítette az első szemcsés, fekete-fehér képeket a Földről.

 Német V-2 rakétát indítanak a White Sand Proving Grounds területéről, Új-Mexikó, 1946. május 10.

Toftoy eredeti elképzelésével ellentétben, miszerint a White Sand V-2 teszt időszak rövid lesz, 1952-ig indítottak mind katonai, mind tudományos célú V-2 rakétákat. Több mint 70 felújított és módosított német rakétát lőttek ki az állomásról, továbbá egyet egy tengerészeti hajóról is.

 De ezzel sem ért véget teljesen a V-2 rakéták története, hiszen a már amerikaiak által tovább fejlesztett változatai rendszeresen indultak még az 1950-es években is, ekkor már Floridából.

 

 Forrás: airspacemag.com, Wikipedia, hisdayaviation.com