Látogatás a Jurij Gagarin Kozmonauta Kiképző Központban

Miért van szükség az űrhajósok kiképzéséhez egy furcsa narancssárga holdjáróra, extrém búvárokra és egy lábnélküli robotra…

A Jurij Gagarin Kozmonauta Kiképző Központ, (későbbiekben CPK), új vezetője Maxim Kharlamov, Alekszandr Milkus-nak, a KP.RU rovatvezetőjének mutatta be az űrhajós kiképzőközpont kulissza titkait. Az alábbiakban az orosz cikk fordítása olvasható.

Csillagváros főbejárat.

A Jurij Gagarin Űrhajós Kiképző Központ (CPK) korábban szovjet, most főként orosz űrhajósok kiképzéséért felel. 1960. január 11-én hozták létre a Moszkva melletti Csillagvárosban. 1968-ban nevezték el Jurij Gagarinról. 2009-től pedig az Orosz Szövetségi Űrügynökség irányítása alatt áll.

Szürke, hosszú kerítés egy fenyves erdő közepén. Kétlépcsős ellenőrző pont. Őrzött terület. Ezen keresztül vezet az út a Csillagváros területére. A következő pedig magához a Kozmonauták Képző Központjához.

Tudom, hogy sokan azt gondolják, hogy a Csillagváros és a CPK egy és ugyanaz. De ez egyáltalán nem így van. A Csillagváros a lakónegyed, a CPK pedig ahol az űrhajósok kiképzik folyik. Persze nem csak űrhajósokat foglalkoztatnak ott ...

Maxim Mihajlovics Kharlamovval sétálunk a Központ területén keresztül.

A Roszkoszmosz űrhajós testületben most 33 tag van. Ráadásul még akad néhány külföldi is képzés alatt. A CPK pedig 1500 embert foglalkoztat. Így ötven alkalmazott jut egy űrhajósra, nem tűnik túl hatékonynak, de várjuk ki a végét. 

 Maxim Kharlamov, a CPK vezetője a nagy centrifuga csarnokában.

Maxim Mihajlovics Kharlamovot, június 1-jén nevezték ki a Kozmonauták Képzési Központjának vezetői posztjára. A parancsnok egyetlen szolgálati helye a CPK (ezt a tisztek többsége katonai szokásból hívja a főnöknek).

 Kharlamov és én húsz éve ismerjük egymást. Régi ismerősként megkértem Maxim Mihajlovicsot, hogy sétáljon egyet velem a Központ területén,de ne csak a vendégek számára megszokott látogatási útvonalon, hanem olyan helyekre is nézzünk be ahová nem jutnak be a hétköznapi látogatók, a "kulisszák" mögé.. 

  Kharlamov és én először még véletlenül 1989-ben találkoztunk amikor Zvezdnybe látogattam. Akkor a moszkvai Ifjúsági Intézet hallgatói számára szervezett látogatásra érkeztem. Emlékszem, hogy a város elhagyása előtt vettem egy kis Glosicsot egy helyi boltban (lepényhalból készült étel?), és este a hotel konyhájában lakmároztunk. Moszkvában akkor csak zabkása volt a boltokban. Zvezdny, egy különleges város volt akkor is, nagylelkűen, igazi kommunista módon volt ellátva.

 Kharlamov akkor ősszel, fiatal hadnagyként szolgált a 26266. számú katonai egységben. 

 

 Bejelentkezés - Orvosi vizsgálat

- Először itt meg kell állnunk! - közli a  sajtószolgálat vezetője. A kísérő megméri a hőmérsékletünket, orvosi maszkot ad ki… így megy ez manapság. 

 Ezután Vlagyimir Velengurin fotóssal együtt indulunk fel a katonai egység egykori parancsnokságának kétszintes épületébe. Most a Roszagmosz kozmonauta kiképzését végző Gagarin Kutatási Vizsgálati Központ vezetése működik itt.

 - Menjünk először a "holdjáróhoz" - néz az órájára Kharlamov. - Jelenleg ott dolgoznak.

Átmegyünk a CPK területén. Útközben megkérdezem a parancsnokot:

 - Egy fiatal hadnagy számára, példátlan szerencse lehetett a 80-as években beutalót kapni a Központba, kihúzták a szerencse számaid?

 - Természetesen a CPK-ba bekerülni nagyon klassz dolog volt. A főiskola elvégzése után nem is gondoltam volba, hogy sikerül olyan katonai egységhez kerülni mint a Kozmonauták Képző Központja. Bár kitüntetéssel diplomáztam a Dzserzsinszkijről elnevezett Tambovi Katonai Repüléstechnikai Iskolában. Lehetőség volt választani, mert az iskola vezetése szerint, alkalmas voltam a kutatómunkára.

 Az Iskolából irányba állítottak: út a 26266 katonai egységhez. Sejtettem, hogy vagy az űrhajós kiképző központ, vagy Bajkonur lesz az. De csak miután megérkeztem ide, és bemutatkoztam a személyzeti osztály vezetőjének, jöttem rá, hogy ez lesz a jövőbeni szolgálati helyem. 

 - Milyenek voltak az első napok a Központban?

 - Részletesen emlékszem az úgynevezett "fiatal katona koromra", amikor minket, a katona iskolákból, és az akadémiákról a Központba érkezett tiszteket összegyűjtöttek és bemutatták a Központ főbb részlegeit. Egy hétig is tartott.

 -Akkor még úgy terveztem, hogy  Buranovo irányába folytatom majd a pályám abban az osztályban, amely rádiótechnikai rendszerekkel foglalkozik. Elvégre repülőgép rádiótechnikus voltam. És éppen a Buran program keretében folyt akkor jelentős munka.

 De valamilyen oknál fogva a kiképzési tanfolyam utolsó napjaiban minden megváltozott. Kineveztek arra az osztályra, amely megtervezte az űrhajósok tevékenységét, és kiképzésüket.

 Rögtön az első csoportban akivel együtt dolgoztam, az Egyesült Királyság űrhajós jelöltjei voltak. És az első ütemtervet Helen Sharman számára készítettem. 

 - Direkt tanultál angolul?

 - A középiskolában számos tantárgyat tanultam, angolul az Arzamas-ban, ahol felnőttem. Mire elvégeztem az iskolát, egy segéd-műfordítói oklevelem lett.

 Az űrhajós személyzet képzésének ütemezése sokkal nehezebb, mint akár a tanórák ütemezése egy 3000 tanulós iskolában. Az első két évben azok a fiatal srácok, akik bekerültek a különítménybe, általános űrképzési tanfolyamon (OKP) vesznek részt. A legénységbe beosztottak tanulmányozzák az orbitális pályán végrehajtandó kísérleteket manővereket, gyakorolják az űrsétákat. És akkor ott vannak túlélési edzések a téli erdőben, a vízen, hiszen mi van, ha a leszálló jármű a tengerbe esik, vagy messze az eredeti helytől lakatlan területen ér földet a fagyos télben?

Valójában minden űrhajósnak egyedi kiképzési ütemterve van. A CPK nagyzenekar minden űrhajós számára másként hangzik.

 Az egyes űrhajósok képzési ütemterve a Központ oktató épületének bejáratánál található.

- Miért jelölik az űrhajósok nevét a beosztásban két vagy három betűvel, és nem teljes névvel?

 - Erről kérdeztem veteránjainkat is. Azt mondták, hogy a hagyomány a Központ megalakulásának legelején keletkezett, amikor mindent, amit lehetett titokban kellett tartani. De, hogy ki és hogyan találta ki, már nem tudni. Mindenesetre praktikus, hiszen egy katonai űrhajós esetében a vezetéknév rövidítése két betű, egy polgári személynél pedig három betűből áll a rövidítés. A rövidítéseket nemcsak a beosztásban, hanem a módszertani dokumentumokban is használták. És ezekből azonnal kiderült az avatott szem számára, hogy ez a hajó parancsnoka, és ez a repülőmérnök.

 - Ma is így kódoljátok a külföldieket is?

- Igen.

Na de nézzük a szimulátorokat

A tégla épület egy nagy hordónak tűnik. Ez az egyik leglátványosabb CPK-szimulátor itt található, a hatalmas Centrifuga. Az újságírók imádják fényképezni.

Valójában a CPK-ban két centrifuga is található. Az űrhajósok képzésében pedig elég gyakran használják is őket. Sőt, a leendő űrhajós először ezzel találkozik a kiképzésekor. Segítségével ellenőrzik, hogy a test hogyan tolerálja a túlterhelést. A minap Klim Shipenko filmrendezőt és Yulia Peresild színésznőt "pörgették" meg, hogy megtapasztalják, milyen is lesz számukra a rakétaindítás, és a leszállás.

Ez a kisebb centrifuga

- Nemrégiben digitális vezérlő rendszerrel szerelték fel a nagy centrifugát, és elkezdtük aktívan használni - közben Kharlamov vezet fel a lépcsőn, a hatalmas cső szerű helyisége, amelynek kabinja a "farokban" van, az egész szerkezet több emelet magas.

A centrifuga bejárata.

 A centrifugát katonai pilóták képzésére is használják. Képesnek kell lenniük a műszerekkel való munkára, a repülőgép-rendszereinek irányítására akkor is amikor túlterhelést tapasztalnak. 

Lunokhold gyakorló jármű a centrifuga alatt

- Maksim Mihailovics, miből áll most a CPK? - kérdezem, miközben egy szokatlan narancssárga-kék konstrukciót, figyelek. 

 - Az első osztályból, amit technikai képzésnek hívjuk. Ez magában foglalja az oktatókat, az elméleti és gyakorlati képzést folytató tanárokat.

 Van egy részleg, kifejezetten az űrhajósok képzési feladataira koncentrálva. A Szojuz szállító jármű és a Nemzetközi Űrállomás szimulátoraival.

 Van egy részleg, amely speciális képzési típusokkal foglalkozik, mint túlélés a különféle éghajlati és földrajzi övezetekben, a vízben való gyakorlás, az űrben végzett feladatok gyakorlása, ejtőernyős edzés. Ennek az osztálynak saját szimulátorai és saját tudományos iskolája van. Az orvosi osztály az űrhajósok egészségének biztosításával, pszichológiai képzéssel foglalkozik. Itt az űrhajósokat megtanítják, hogyan nyújtsanak segítséget szükség esetén a fedélzeten lévő elvtársnak. Az orvosok tudományos kutatásokat végeznek az emberi egészséggel kapcsolatban. És van egy repülési osztály, amely a különleges repülési kiképzésért felel.


Misurkin űrhajós irányítja a holdjárót. 

 Hatalmas sötétkék centrifuga cső alatt egy furcsa önjáró szerkezet mozog fehér vonalat követve a kékre festett bevonaton. A jármű tetején, mintha egy trónon ülne, Alexander Misurkin űrhajós. Sokol űrruhában van - ugyanabban, amelyben a kozmonauták a Szojuz űrhajón repülnek.

 Elsőre talán nem könnyű felismerni a közönséges elektromos targoncát. Hasonló narancssárga-kék elektromos járművek a raktárakban is működnek. Csak ennek vannak speciális képességei, táblagépei a képernyők helyett és egy rakás kamera minden oldalról felakasztva.

Kipróbálhattam a Holdjáró irányírását

- Ez egy holdjáró szimulátora - mutat a lassan mozgó szerkezet irányába Pavel Pavlovich Dolgov, a tudományos munkáért felelős osztályvezető-helyettes. - A berendezés rögzíti az űrhajós viselkedését, energiafogyasztását. A feladata a Holdon üzemelő berendezések ergonómiai követelményeinek kidolgozása. Meg kell értenünk, hogy egy személy szokatlan körülmények között hogyan irányítja a holdjárót, hogyan végez összetett mozdulatokat az űrruhában. Nézze, van egy útvonal a padlón. Figyeljük, hogy mennyi ideig tartott az űrhajós számára az útvonal teljesítése, mikor teljesít jobban és mikor rosszabbul. 

 Szóba kerül, hogy milyen paraméterekkel kell rendelkeznie egy űrhajós űrruhának, ami a Holdon fog működni, milyen nyomásnak kell lennie benne, hogyan kell elhelyezni a vezérlőgombokat. 

 - Várjunk csak, mi köze ennek a "holdjárónak" az űrhajósok felkészítéséhez az ISS-be tartó járatokhoz? - Érdeklődtem.

 - A Központ fiatal alkalmazottai javasolták a holdjáró elkészítését és tesztek elvégzését. Támogattam őket - csatlakozik Kharlamov a beszélgetéshez. - Az elektromos autó újbóli felszerelése csak 240 ezer rubelbe került (kb. 900.000 Ft). Így most egy teljes komplexum áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy felkészítsünk egy űrhajóst a Holdra repülésre és a felszínén való munkára.

 - Tehát már most elkezdődhet a felkészítése a Holdat és a Marsot célzó csoportoknak?

 - Bizonyára. Szimulálhatjuk a Hold és a Mars gravitációját. Ehhez van az Exit szimulátor. Kidolgozzuk az űrhajó és a holdmodul dokkolását a Hold pályáján a kézi dokkoló szimulátoron. A dinamikus holdra ereszkedés centrifugában képezhető. A modulnak a Holdra való leereszkedési, siklási útját már helikopterrel gyakorolhatjuk. És a CTK-nál már készül az "Eagle" (az új orosz űrhajó, amelyet elméletileg a Holdra repüléshez is felkészítenek) szimulátora is. Általánosságban elmondható, hogy amint egy emberes holdprogramot elfogadnak, a Központ megkezdi a legénység kiképzését arra.

 Az űrhajósokat felkészíteni a Holdon vagy a Marson végzett munkára,  véleményem szerint nehezebb mint maga a bolygóközi repüléshez megépíteni a 'nehéz' hordozórakétát. Egyelőre nem világos, hogy az űrhajósok egy hat-nyolc hónapos Mars-repülés után (és ez a minimális idő, ameddig a jelenlegi technológiával a Földről a Vörös Bolygóra repülhet) a Mars felszínén mennyi ideig tartózkodhatnak, és mennyit dolgozhatnak. Az ISS-en a napi két órás testedzés ellenére is, a féléves repülés után az űrhajósok alig tudnak lábra állni, mozgáskoordinációjuk leromlik. És itt, a marsi gravitáció körülményei között nehéz űrruhákban kell majd dolgozniuk egy ismeretlen bolygón.

Ezért a CPK sok éve dolgozik egy olyan módszertanon, amely hosszú távú repüléseken és más bolygókon történő leszállás során biztosítja a kozmonauták maximális hatékonyságát.

- A CPK egyike azon kevés intézményeknek az országban, ahol tanulmányozzák az emberi viselkedést szélsőséges körülmények között, és ajánlásokat dolgoznak ki a nehéz körülmények között végzett munkára való felkészítésre. Nagyon sok szakemberünk van, akik tevékenységünk természeténél fogva extrém sportokhoz kapcsolódnak "- teszi hozzá Kharlamov.

A Központ az Orvosbiológiai Orvostudományi Intézettel immár nyolc éve végzi a Szozvezdiye-kísérletet, amelyet Maxim Mihajlovics kezdeményezett. Lényege, hogy egy hosszú űrrepülésről visszatérve, már a harmadik vagy negyedik napon, az űrhajósok nehéz űrruhát öltenek fel, és egy szimulátorban végeznek munkát, amely utánozza a Mars vagy a Hold felszínét - mind a lábuk alatti talaj és a gravitáció tekintetében. Így alakul ki a módszertan a Mars jövőbeli bázisának első látogatóinak felkészítésére.

 

A centrifuga épületével szemben egy hosszú épület található. Itt oktató termek vannak, és egy különterem is - az űrhajósok bárja. A polcon tea, mindenféle egyéb finomság. Az órák között itt pihenhetnek.

 A kiállított MiG-15 UTI oktató repülőgépet maga Jurij Gagarin űrhajós repülte. Egy ugyanilyen repülőgépben vesztette életét Gagarin és Seregin. Ez is emlék. És emlékeztet a kockázatos munkára.

Széles, gyönyörű sétány vezet egy másik kör épülethez.

Maxim Mihailovics Kharlamovval sétálunk a Központ területén keresztül. Háttérben Gagarin repülte Mig-15.

- Maksim Mihailovics, te magad is megpróbáltál bejutni az űrhajós testületbe?

 - Nem nyújtottam be dokumentumokat. Először is, mert megértettem, hogy ki válhat űrhajóssá abban az időben. Amikor a Központba kerültem, 22 éves voltam. Abban az időben vagy katonai pilótákat, vagy mérnököket választottak kozmonautáknak, akik az Energia rakétán vagy az űrvállalatban dolgoztak. Mivel nem voltam egyik sem megértettem, hogy számomra nincs hely, mint szakember. A Központban azonban voltak kivételek a szabály alól. Például az egyik orvos, aki a Központnál szolgált, űrhajós lett. De azért elvégezte a repülési iskolát is.

 Sokkal később nyílt pályázaton keresztül is lehetett jelentkezni. Az egyik pályatársam belépett az űrhajós testületbe. Most teszt űrhajós.

 - Harminc éve kíséred a legénységeket az űrbe. Nincs némi irigység velük szemben? 

- Szó sincs róla Tiszteletben tartom a munkájukat. Nagyon jól tudom, milyen áldozatba kerül, mire oda jutnak. 

 

Egy másik kör épületben hatalmas medence található tiszta kékes vízzel. Átmérője 23 méter, mélysége 12 méter. A víz hőmérséklete mindig 30 fok. Az űrhajósok itt az űrben végzett EVA műveleteket gyakorolhatják. A vízben való mozgás hasonló a súlytalanságban végzett mozgáshoz. A küldetések során tervezett összes műveletet először itt, a medencében próbálják ki. Az asztronautákat az osztály munkatársai - hivatásos búvárok biztosítják.

Gyakorló medence, benne a Nauka modullal.

Sok éven át javították a medencét, és még mindig nem tudták teljesen befejezni. Az űrhajósoknak virtuális szimulátorokon kellett begyakorolni korábban a feladatokat, valójában csak elméletben képzelhették el a rájuk váró műveleteket műveleteket. És ez természetesen bonyolította az amúgy is nehéz feladatot. 

 Az oktatók az Európai manipulátorral való munkavégzés technikáját is gyakorolják, amelyet a "Nauka" modul külső felületére telepítenek maj, valamint a Nauka modul  rendszereinek és az ISS orosz szegmensének összekapcsolását gyakorolják.

Az űrhajósokat és az oktatókat az ablakokon keresztül lehet megfigyelni. 

A háttérben a Nauka, közelebb az ISS-ről leszerelésre váró "Pirs" csomóponti modul amik medence aljára vannak telepítve.

Mielőtt a világűrbe indulnának, az űrhajósok az összes műveletet a  medencében gyakorolják.

Felkészítik a tapasztalt űrhajósokat a világűrben végzett jövőbeni nehéz munkákra.

 - Hamarosan indul a Nauka tudományos modul az ISS-hez. Komoly feladat lesz majd az állomás rendszereihez csatlakoztatása és működésbe hozása - magyarázza a parancsnok.

 A medence alján található új modulon éppen az európai ERA manipulátor kar is telepítve van. Ez egy hatalmas tizenegy méteres "kar", amely segíti majd az űrhajósokat az állomás külsején végzett munkákban,de ahhoz, hogy a manipulátor segítségével kapcsolódhassanak, egy speciális masszív keretet kell felerősíteni, amelyre a kozmonauta ruhájának csizmáját lehet majd rögzíteni. 

 Elkaptunk egy pillanatot, amikor a CPK oktatók gyakorolták a platform és a "kar" összekapcsolásának technológiáját. Miután sikerült a technikát elsajátítani, tovább finomítják a mozgásokat. 

 A vízi laboratóriumban végrehajtott műveletek az egyik legnehezebbek az űrhajós képzésben. Az űrruha súlya 113 kilogramm. Úgy lépnek bele, mint egy szekrénybe. És egy speciális csörlő engedi le az űrhajósot a vízbe. Az űrben zajló EVA során az űrhajós akár 3 kilogramm súlyt is veszít. A medencében való edzés a feszültség szempontjából nem marad el valódi űrsétától.

 

A vízi laboratóriumtól jobbra egy másik repülőgép, egy Tu-104 emeli fel az orrát. Hosszú évekig súlytalansági repüléseket végzett, vagy űrhajósokat szállított Bajkonurba. 

-A repülési osztálynak tizenkét repülőgép van. Tizenegy repülő és egy helikopter. A közelben található Chkalovsky repülőtéren.

A Kozmonauták Képzési Központjának új vezetője, Maxim Kharlamov

A Tu-104 éveken át hűen szolgálta az űrhajósokat. 

Zéró gravitációs kiképzést az Il-76 MDK repülőgépen végzik. Fotó a CPK sajtószolgálatának jóvoltából

 - A jövőben az űrhajósok a Vostochny kozmodromról indulnak. A Tu-134-esen, amiket korábban a legénység Bajkonurba szállítására használtunk, leszállás nélkül nem képes eljutni a Vosztochnyig. Ezért két Tu-204-et kaptunk. Már elkezdték aktívan használni őket - mondja Kharlamov, miközben a következő épületbe költözünk.

 - És a zéró gravitációs repülésekhez használt gép változatlan maradt? - ez egy IL-76 MDK?

 - Igen. Két gépünk van ebből. De korszerűsítették őket, nagyjavították a hajtóműveit.

 - Azt értem, hogy amikor még a különítmény nagy része katonai pilóta volt tudniuk kellett repülni, de miért tanítják a jövőbeni űrhajósokat is repülni?

 - Mivel az űrhajós szakmai tevékenységének sajátossága nem csak az eszköz javításának vagy a kísérlet elvégzésének képessége. A legfontosabb az állandó készültség bármilyen vészhelyzetre. Ez hatalmas pszichológiai stressz. És fel kell készítenünk őket rá. Kritikus helyzetben az űrhajósnak gyorsan meg kell hoznia a helyes döntést. A repülőgép irányításának képessége elősegíti az ilyen készségek fejlesztését. 

 - Az űrhajós testületben mindenkinek ejtőernyővel is kell ugrania?

 - Igen.

 -  Az ilyen képzések nem egyszeri jellegűek, több évig tartanak. Vannak egyedül végzett ugrások, és csoportosak. Sok űrhajósnak több száz ugrással van tapasztalata.

Az űrhajósokat a CPK oktatói tanítják túlélni a téli erdőben. Fotó a CPK sajtószolgálatának jóvoltából.

Oleg Kononenko űrhajós vizi mentése.  - amikor a leszálló jármű nem a szárazföldön, hanem a vízben landol. Fotó a CPK sajtószolgálatának jóvoltából.

 

Széles fém borítású műszerhez érünk, amelynek közepén egy kis kerek ablak található. Ha belenézel 400 kilométeres magasságból láthatod a Földet. Ezen a magasságon repül az ISS. Ez az egyetlen szimulátor a világon, amelyen a föld felszínét szimulálja ugyanolyan felbontásban digitálisan, mint ahogy az űrhajósok látnák a pályáján.

Az orbitális fotózás gyakorlásához használt szimulátor.

Ez pedig maga a digitalizált Föld felszint megjelenítő hardver irányító konzolja.

Az űrhajósnak mindössze 16 másodperc áll rendelkezésre a kívánt objektum lefényképezéséhez. Az új szimulátor felkészíti űrhajósokat a Föld gyors és megfelelő fényképezésére

- Az állomás ugyanis gyorsan repül. Az űrhajósnak tizenhat másodperc áll rendelkezésére, hogy megnézze a kívánt tárgyat a Földön, megcélozza és lefényképezze - maga Kharlamov veszi a kamerát, és a térkép felé mutat.

 - Miért fényképeztetünk űrhajósokkal az optikai műholdak korában? 

Az űrhajósok tudják, hogyan repül az ISS, gyakran felkérik őket, hogy fényképezzenek le egy adott objektumot. Egy műhold csak egy szögben lát, de az űrhajós képes több képet is készíteni különböző szögekből. Ez néha nagyon fontos lehet. De ezt a készséget - a gyors megtalálás, a célzást - szintén meg kell tanítani. És ne feledd, hogy súlytalanságban fényképeznek - vagyis fényképezés előtt még rögzítenie kell magát is. Különleges felfüggesztéseket fogunk készíteni ennek szimulálására, hogy az űrhajós itt is gyakorolhasson mintha zéró gravitációban lenne. 

 Fjodor Robot

Egy másik folyosó és egy másik laboratórium.

"Körülbelül száz szimulátor van a CPK belül" - magyarázza menet közben a Központ vezetője. - némelyiket még igen régen kaptuk. Most azonban már magán vállalatoktól is rendelünk és fejlesztjük magunkat. Áttadjuk kollégáinknak a szimulátorok létrehozásának tapasztalatait. Például búvárjaink is megosztják tapasztalataikat a tengeralattjárók személyzetének kiképzésre használt szimulátoros csapattal, hiszen sok szempontból hasonlóak az általunk használtakhoz.

Fjodor prototípusát tanulmányozásra hagyták a CPK-n

Néhány év múlva az űrhajósok robotok segítségével képesek lesznek az állomás külső felületén dolgozni anélkül, hogy ki kellene lépni a világűrbe.

Az űr-robotok jelentik a jövőt. Nem számít, mit mondanak mások.

Megpróbálok irányítani egy robotot

... Az ajtó kinyílik. És látok valami ismerőst (vagy valakit). A robot fele - deréktól felfelé - nagyon emlékeztet az ISS-en járt híres Fjodor robotra.

 - Igen! Ez annak a robotnak a prototípusa. Kértük, hogy kapjunk meg a repült példányt. Még nem hagyták jóvá. ”- magyarázza Kharlamov.

Közben az irányítást végző exoskeletonba csatolnak - a kezeimet tépőzárral rögzítik a műanyag ujjakhoz és az alkarhoz. A fejemre egy virtuális valóság sisak kerül, amiben egy animált asztalt és egy rajta lévő súlyzót látok. A feladat az, hogy egyik kézzel megfogni, a másikba átadni. A súlyzó nyele valamivel szélesebb mint a tenyér, és nem lehet csak egyszerűen az egyik kézből a másikba átadni.

 - Gondolkodj! - mondják valahonnan messziről.

 Kinyújtom a súlyzót, és a másik kezemmel megfogom a súlyt. A súlyzó kicsúszik, és a "padlóra" esik.

 "Öt év múlva robotok fognak dolgozni az űrállomáson" - jósolja Andrej Anatolyevich Kuritsyn osztályvezető. - Eleinte az egyszerű munkavégzéshez, ellenőrzésekhez, mint például a mikrometeoritok okozta sérülések kereséhez, nem lesz értelme az űrhajósoknak nehéz és veszélyes űrsétát végezni. Az űrhajós az állomáson belülről irányíthatja a robotot. Vagy akár a Földről is üzemeltethetik. A CPK egyik prioritása az űrhajós biztonságának biztosítása. Ha technikailag lehetséges az ember gépre cserélése, akkor ezt meg kell tenni.

 - Vagyis néhány év múlva megjelenhet egy robot az ISS-en vagy az új, távvezérelhető orosz állomáson?

 - Dolgozunk rajta.

 - Az amerikaiak is elküldték androidos robotjukat az ISS-re. Mennyire hatékony? Nem kellene követnünk az útjukat?

 - Ez egy teljesen más eszköz. Előre megírt program szerint működik. Többször elromlott, megjavították ... Van még vele feladatunk - Most visszacsatolási rendszert építünk az eszközünkre. Ha a robot kezével a falnak ütközik, a kezelő megérzi majd.

 Antropomorf - vagyis emberhez hasonló - robotot hamarosan sok olyan területen alkalmaznak majd, ahol veszély fenyegeti az ember életét. Tehát a Fedor expedíciója az ISS-en egyáltalán nem volt véletlen.

 

Balra a tudományos laboratóriumok épülete mögött egy hatalmas csarnok található, ahol a Nemzetközi Állomás orosz szegmensének moduljai vannak egymás után elhelyezve, de nem mint az űrben (a előcsarnok nem lenne elegendő méretű ha így lennének elrendezve). Itt oktatják űrhajósainkat az ISS moduljain.

- itt van a Nauka "Tudomány" modul is, - mutatja Kharlamov, és közben felmegyünk a lépcsőn az új modulhoz. - Ebben már zajlanak az előkészületek.

 Elsőre nem ismerem fel a tudományos modult. Először egy szűk nyíláson keresztül guggolva jutottam be a modulba. És itt meg  van egy kényelmes ajtó. A belső panelek pedig világos sárga színűek, de az "igazi" modulban ezek sötét bordó színűek.

 "Az elrendezést tekintve minden ugyanaz, mint a működő modulban" - jegyzi meg Kharlamov és meglepetésemre ... letépi az egyik fogantyút a panelről.

 "Már megtörtem" - viccelődik. És megpróbálja visszapattintani a fogantyú a helyére. A "Nauka" fogantyúi különlegesek - véleményem szerint durva kialakításúak, hosszúak, szélesek, két retesszel. Valójában az ilyen fogantyúk funkcionálisak, ha észben tartjuk, hogy a modult az űrben használják majd, ahol nem csak kézzel, hanem a lábukkal is használható kell legyen.

- Itt hagytuk a "Mir" - "Quantum" és "Spectrum" modulokat - mutatja Kharlamov. - Világosan láthatóak a csővezetékek és az elektromos áramkörök elhelyezkedése a külső felületen.

 

MLM Nauka szimulátor. Valamiért a panelek színe eltér a repülő hardver színétől. 

 A "Nauka" többcélú laboratóriumi modul szimulátora már benne van a CPK-ban. Az űrhajósok megtanulnak dolgozni rajta

Zvezda modul szimulátor. Erről a helyről az űrhajós irányíthatja az űrhajót, ha át kell kapcsolni az automatikus helyett a kézi dokkolásra.

Észre vettem sarokban Gagarin Volgáját (Jurij Alekszejevicsnek két fekete 21-es Volgája is volt) - nem kevésbé legendás a Lviv buszgyár busza. Ez annak kettőnek egyike, amelyet a 80-as években hoztak létre kifejezetten az űrhajósok szállítására a szállodától az indító állásra. Ezek közül a különleges buszok közül csak kettő készült - kék színnek a fő repülési személyzet számára, homokos sárga színnel pedig a kiszolgáló személyzetnek. A 90-es és 2000-es években Lvovból egy széles vállú vezető repült Bajkonurba. Sajnos nem emlékszem a nevére. Az elmúlt években már a fiával jött. A fiú a második buszt  vezeti. 

Ez is a Bajkonurból induló űrhajósok egyik hagyománya. 

Ilyen busszal utaztam körbe még régen Bajkonurt is. Kellemes emlékek rohantak meg, amikor megközelítettem a buszt. Mintha egy régi barátommal találkoztam volna.

 Véleményem szerint ez is a képzési központ jellegéhez tartozik. Új kutatásokat végeznek, és fejlett technikákat és szimulátorokat fejlesztenek. De jól emlékeznek a múltra, tisztelik a hagyományokat.

 

Az űrhajós kiképző központ, továbbra is katonai egységként működik, és aszerint is védik. Emlékszem, a 90-es évek végén egy barátom körbejárta a Zvezdny kerítést, és 36 akna-lyukat számolt össze. A következő épület felé vezető úton Maxim Mihajlovics és én is az emlékeinkbe merültünk.

- Mindig hálával emlékszem Pjotr ​​Iljics Klimuk ezredesre, a központ vezetőjére, kétszeres Szovjetunió hősre. Rendkívül vezetői tapasztalata és természetes adottsága volt „előre látni és tárgyalni” - mondja Kharlamov. - Neki köszönhetően sikerült megőrizni a Központot, megtartani az embereket. A legnehezebb éveinkben gyakorlatilag nem volt forgalom a tisztek között. Nagyon kevesen kerültek kiképzésre és a tisztek tömegesen hagyták el az egységeket. Természetesen, hogy némi extra pénzt kerestek. Volt aki taxizással keresett több pénzt. De a fő munka továbbra is érdekes és egyedi volt. Aztán a fizetések lassan emelkedni kezdtek, egyes szolgáltatások helyreálltak.

 

Az űrhajósok fizetéséről

- Idén Április 12-én Putyin elnök bejelentette az űrhajósok fizetésének emelését. Nem hiszem, hogy régen szegénységben éltek volna ... Ahogy hallottam, ezt a döntést kissé kétértelműen fogadták a Központban. Az oktatók, akik űrhajósokat képezik, amivel szintén fontos munkát végeznek, nem kaptak növekedést ...

 - Ezt a hozzáállást nem jellemezném kétértelműnek. Aki ezt mondja, annak egyszerűen nincs teljes információja arról, hogyan és miért hozták meg ezt a döntést. Nem igaz, hogy az oktatók fizetését nem emelték. Tavaly történt emelés náluk. Sokat dolgoztunk azon a Központ vezetésével, a Roszkoszmosz segítségével, aminek eredményeként a Pénzügyminisztériumtól további forrásokat kaptunk. A Központ alkalmazottainak fizetését átlagosan 15 százalékkal emelték. Az űrhajósoknál kicsit más a történet. Nem minden olyan döntést alkalmaztak rájuk, amely a költségvetési szervezetek alkalmazottainak fizetését emelte. Az űrhajósok fizetése véleményem szerint 2013 óta nem változott. És a munka nem lett könnyebb, vagy veszélytelenebb. Ezért külön megoldásra volt szükség számukra.

 - És mennyit kap az űrhajós, ha még nem repült, de már átesett az általános űrképzésen?

 - Az emelés előtt körülbelül 150 ezer rubelt kapott - valami ilyesmi ...

 - És az emelés után mennyit fog 200 ezret? (kb. 800.000 Ft)

 - Legalábbis nem kevesebbet.

 - És mennyit kap az oktató átlagosan - csak összehasonlításképpen?

 - A Központ tapasztalt szakemberei úgy 100. 000 rubel körül jönnek ki havonta (kb 400.000 Ft)

 - Azt szeretném, hogy tapasztalt mérnöki végzettséggel rendelkező űrhajósok - például Oleg Artemjev, Andrej Boriszenko, vagy Oleg Szkripočka - legyenek az Kozmonauták Képző Központjának képviselői - osztja meg terveit Kharlamov, míg továbbmegyünk. - Helytelen lenne, ha az Energiánál vagy Khrunichevnél egy állomás, egy űrhajó vagy akár egy szimulátor modulját anélkül fejlesztenék, hogy figyelembe vennék azok véleményét, akik ezzel a technikával fognak dolgozni. Azt hiszem, az űrhajósok javaslatot tehetnek a műszerek és a munkahely megfelelő elrendezésére. 

 

Útvonalunk utolsó épületéhez érkeztünk. Bent, a bejáratnál van egy Gagarin-szobor.

 - Először menjünk a Kozmosz centerbe - mondja Maxim Mihajlovics. És jobbra fordulunk.

Mir űrállomás moduljai

Az 1980-as és 1990-es években ebben az épületben kapott helyet a Mir állomás szimulátora.

 A Mir űrállomás szimulátorai a Kozmoszcenter alapjává váltak.

Kharlamov megmutatja a Chibis űrruhát.

 - Amikor a „Mir” küldetés véget ért, úgy döntöttek, hogy a modulokat bármi áron de megmentjük - Kharlamov és én belenézünk a „Mir” alap moduljába. Az űrhajósok asztala fölött van felfüggesztve egy űrhajós ruha. Ez egy Chibis űrruha  súlytalanságban történő képzésére. - Úgy döntöttünk, hogy e terem alapján létrehozunk egy oktatási komplexumot, a "Kosmocentert". Amit már több mint 10 éve használják Oroszország űrkutatási eredményeinek népszerűsítésére. Iskolások és diákok egyaránt ellátogatnak ide. Együttműködünk olyan kulcsfontosságú egyetemekkel, amelyek szakembereket képeznek az űripar számára. Szeretném, ha oktatási engedélyt kapnánk, és teljes értékű kiegészítő oktatási intézménnyé válhatnánk. 

 Ebben a pillanatban megjelennek a terem erkélyén az iskolai vezetők. A Központ sok munkatársa rendelkezik tanári tapasztalattal.

 - Ami a népszerűsítést illeti, jelenleg több szakember végzi Julia Peresild színésznő, és Klim Shipenko rendező felkészítését, kaszkadőr társukkal és egy japán üzletemberrel egyetemben, akik decemberben indulnak az ISS-re. Miben különbözik a felkészülésük? Meg lehet-e tanítani őket kritikus helyzetekre 4 hónap alatt?

 - A képzésük közötti fő különbség a pilótafülkében végzett tevékenységek jellegével függ össze. Nem kötelesek külön döntéseket hozni a személyzet, az állomás vagy a hajó biztonságával kapcsolatban. Először is a saját biztonságuk feltételeit kell megismerni, tudni kell működtetni a repülő ruhát, hogyan kell enni, hogyan kell használni az űr WC-t. A legénység parancsnoka jelen lesz és segít majd. Ezért ilyen rövid az előkészítési idő és csökkentek a követelmények.

 - A nekik szóló ruhák is egyedileg készülnek?

 - Igen, csakúgy, mint más űrhajósoknak. Az űrruhákat már varrják.

 - Most folyik Európai és NASA űrhajósok felkészítése is a központban?

 - Igen. Az amerikai hajókon repülő űrhajósok kiképzésre jönnek hozzánk ...

 - Tehát azok is, akik a Crew Dragon-on repülnek az ISS-hez? ...

 - Az állomás egységes, vannak olyan nemzetközi sztenderdek, amelyeket az ISS minden tagjának ismernie kell. Párhuzamosan folynak kiképző programokat a NASA-nál, és itt nálunk.

 

Balra megyünk. A Szojuz űrhajó szimulátor csarnokába. Öt is van belőlük itt. Kék és szürke festékkel vannak festve, és hasonlítanak a játszóterek játékaihoz. Akik érdeklődnek az űrhajózás iránt, valószínűleg sokszor látták ezt a csarnokot a tévében. Az űrhajósok itt teszik le vizsgájukat repülés előtt. A vizsgák egyébként olyanok, mint az iskolában - az asztalra terített tételekkel, és bennük mindenféle vészhelyzet, amelyből becsülettel ki kell jutni, űrruhába öltözve a hajó belsejében.

Szojuz MS űrhajó-szimulátor

- Az egyik szimulátor - nemrégiben frissítették komplex képzéshez. Itt van a szerviz modul a tetején. Az utóbbi években nem sokat változott - mutat a parancsnok a hajóra. - Megmentettük. Az alsó részt - a leszálló kapszulát pedig a már repült Soyuz MS űrhajók egyikére cserélték. Az űrhajósok pontosan ugyanabban az űrhajóban edzenek, amellyel repülniük kell. 

- Mennyit változott az űrhajósok képzési rendszere azóta, hogy a központba érkeztél?

 - A járatok küldetései nem sokat változtak, ami azt jelenti, hogy a képzés egyes alapvető követelményei nem változtak. De a technikákat természetesen fejlesztik. Van egy szabályunk: öt évente új dokumentumokat készítünk az űrhajósok képzésének módszertanáról. Az elmúlt hét évben aktívan korszerűsítettük a szimulátorokat. Mára befejezzük.

A szimulátorokat folyamatosan fejlesztik.

 - Maxim Mihailovics, hogyan látja a Központot az elkövetkező években? Mit gondol, mit kell fejleszteni, megváltoztatni, megerősíteni?

 - Először is javítani kell a Központ tudományos tevékenységét. Véleményem szerint tudományos potenciálunkat nem használjuk ki teljesen. És már elkezdtük a Központ struktúrájának frissítését is, amely ehhez kapcsolódik. Laboratóriumokat létesítünk, amelyek mindegyike felelős egy adott kutatási területért. Megkezdjük egy ilyen irányú tudományos iskola megalakítását. Kutató-fejlesztő laboratóriumot hozunk létre a robotrendszerekkel való interakcióhoz. A műszaki képzés tanszékén új laboratóriumot hozunk létre, amelyben a kozmonauták képzésével kapcsolatos módszertani munkákat összpontosítjuk.

 Kutató laboratóriumot hozunk létre az orvosi osztályon is, amely az űrhajózás tudósait fogja össze, akik a jövőben hosszútávú űrrepülést készítik elő.

 A központ nemcsak "kozmonauták iskolája", hanem egy nagy tudományos szervezet is. Az év végén hagyományosan a tizenöt leghatékonyabb alkalmazottat jutalmazzuk tudományos tevékenységükért.

 - Van-e szabad hely az Oktatóközpontban?

 - Olyan fiatal szakemberekre van szükségünk, akik ismerik az irányítási rendszereket, az űrrepülés elméletét, és rendelkeznek tehetséggel a tanításban. Olyan  szakembereket várunk, akik ismerik a minőségirányítási rendszert, a tervdokumentációval szemben támasztott követelményeket.

 - Fiatalok is érkeznek a Központba?

 - Igen. A képzett szakemberekből nagyon alacsony a kiáramlás. Ez a fiatalok azon vágyával függ össze, hogy javítsák képesítésüket, alkalmazzák az itt megszerzett ismereteket és készségeket.

 - És mennyit kell tanulnia egy oktatónak, hogy ő tanítsa az űrhajósokat?

 - Ez néha nagyon hosszú folyamat. Az átfogó képzési oktatók például 3-5 évig tanulnak, hogy később megosszák tudásukat az űrhajósokkal.

 - Tudom, hogy a 90-es évek vége óta először bérelnek lakóépületet Zvezdny Gorodokban ahol oktatók és fiatal űrhajósok is kapnak lakást ...

 - Igen, ennek az épületnek az építése fájdalmasan sokáig tartott. A 2000-es évek eleje óta épült, végül extra pénzeket különítettek el, és azt tervezzük, hogy a következő éven belül elkészül. Ez a Központ munkatársainak szolgálati lakása lesz, így munkájukhoz legfeljebb pár száz métert kell gyalogolniuk.

 

Mindössze két épület nem esett  lencsevégre. Az ebédlő, amelyet hagyományból még mindig repülőknek hívnak. És egy edzőterem medencével.

 

Szerző: Alexander Milkus

Fotó: Vladimir Velengurin, és a CPK

sajtószolgálata: Nail Valiulin

Forrás: https://www.kp.ru/best/msk/centr-podgotovki-kosmonavtov/