2006 február 3-án Bill McArthur parancsnok és Valerij Tokarev repülőmérnök kilépett az ISS-ről a tervezett űrsétára. A NASA TV-n élő adást figyelő közönség pedig láthatta amint egy ponton egy űrruhás test kezd eltávolodni az állomástól, miközben Tokarev búcsút mondott  kollégájának egy egyszerű „Viszlát Mr. Smith (Iván Ivanovics)” üzenettel. A figura űrhajósnak tűnhetett, de persze nem az volt. Egy "Suitsat" (űrruha-műhold) volt szó, ami talán minden idők egyik legbizarrabb műholdja.

A Suitsat története nem mesélhető el az Orlan űrruha történetek ismerete nélkül.

 Az Orlan a hatvanas évek szovjet L-3 holdra-szállási programjának fejlesztési eredményeként született. A programmal a szovjetek célja az  Egyesült Államok megelőzése volt a Hold versenyben. Ennek a küldetésnek egy részeként az  űrhajósok egy ponton átszálltak volna a Hold körül keringő űrhajóból a holdra-leszálló űrhajóba, és ez azt jelentette, hogy szükségük lesz egy speciális űrsétára, és űrruhára.

A küldetés ugyan sosem valósult meg, de rávilágított az EVA fontosságára a jövőbeli küldetések szempontjából, és ennek eredményeként két űrruhát megalkottak. Az első egy könnyű vészhelyzeti mentőruha volt. A második egy nehezebb és kifinomultabb félig merev EVA szkafander az Orlan. Az Orlan megbízható, hátulról belebújható szkafander volt, amelyet akár öt perc alatt is fel vagy le lehetett venni.  Ezenkívül állítható volt, így különböző magasságú és súlyú űrhajósok is használhatták.

Az Orlan űrruhák ma is a Nemzetközi Űrállomás fontos eszközei, és gyakori használatban vannak, azon űrhajósok akiknek volt alkalmuk kipróbálni az amerikai EVA ruhát, elmondásuk szerint az Orlan valamivel kényelmesebb viselet.

 Az Orlan-D modellt-először 1977. december 20-án viselték űrséta során. A debütálás után a Szaljut és a Mir űrállomásnak is alapvető darabja lett, és az újabb verziók folyamatosan jelen vannak a Nemzetközi Űrállomáson is. Az 5,8 psi tiszta oxigénes nyomás alatt álló 238 kilós öltöny 7 órás EVA működésre képes, gyakorlatilag egy egyszemélyes ember alakú mini űrhajó.

   Minden Orlan öltönyt úgy terveztek, hogy tárolható és szervizelhető legyen az ISS-en. A ruhák 4 éves élettartammal bírnak, ami körülbelül 12 EVA-t jelent. Amikor a szkafander ideje lejár, a dolgok kissé bonyolulttá válnak,ugyanis az orosz Szojuz űrhajók nem képesek visszahozni a Földre. 

  Mit kezdjenek tehát egy szkafanderrel, amely élettartama végéhez ért, és nem hozható vissza a Földre? Nos, ha Szergej Samburov gondolt egyet és műholdá alakította.

Szergej Samburov amint végdzereli az M14 Orlan szkafandert, azaz a Suitsat 1-et

 Samburov korábban azzal az ötlettel állt elő, hogy egy ilyen lejárt Orlan űrruhát funkcionális műholdá alakítsanak. A terv az volt, hogy az állomásról egyszerűen elengedik a szkafandert, miközben az jeleket sugároz majd a Földre. A tesztel olyan kérdésekre is választ reméltek, mint például az űrruha túlmelegedése a hűtőrendszer kikapcsolásakor, valamint, hogy az akkumulátorok tovább bírják-e, ha az életfenntartó rendszereket leállítják? Látszólag furcsa tesztek egy üres űrruhán, de ezek az ismeretek is segítik a mérnököket az Orlan következő generációjának kifejlesztésében.

Az Orlan-M14 (pontosabban az előlapjára nyomtatott 1280014) még 2001. szeptember 16-án érkezett meg az ISS-re az orosz Pirs dokkoló modullal (ugyanazzal a lég-zsilippel, amit kesöbb Tokarev és William McArthur is használt, és ami nemrég került leszerelésre a Nauka modul érkezése miatt).

 A kék csíkokkal jelölés a viselő azonosítását segíti, a másik piros színű. Az Orlan M14-et először az Expedition 4 parancsnoka, Yuri Onufrienko használta még 2002 januárjában.

  A SuitSat Orlant három akkumulátorral, rádióadóval és a hőmérséklet és az akkumulátor -teljesítmény mérésére alkalmas érzékelőkkel volt felszerelve. 

 A telemetria sugárzását öt nyelven előre rögzített üdvözlés előzte meg.

A SuitSat létrejöttét a rádióamatőr társaságok nemzetközi csoportjai támogatták.

  Az Orlan fedélzetén egy CD is helyet kapott, amire több mint 300 művészi alkotást, aláírásokat, logókat és portrékat gyűjtötte össze világszerte iskoláktól és oktatási szervezetektől.

2006 februárjában a Suitsat az Iván Ivanovics vagy Mr. Smith nevet kapta (Iván Ivanovics az elveszett űrhajós teóriáról az előző bejegyzésben írtam részletesen). 

 A teszt azonban nem tartott sokáig. Miután elhagyta a Nemzetközi Űrállomást, a Suitsat akkumulátorai már két keringés után meghibásodtak. A jel gyorsan gyengült és végül teljesen elhalt. Valószínűleg az akkumulátorok megfagyása vezetett a Suitsat gyors végzetéhez. A Suitsat tovább keringett, amíg 2006. szeptember 7-én belépve a Föld sűrűbb légkörében elégett az óceán felett.

Forrás: Space.com, nasa.gov, suitsat.org